Lapszemle, 1932. október
1932-10-08 [1390]
UZÉIÉLÍ'. S r_o. r_s_z_á^ g*£ A cseh és szlovák lapok továbbra is élénken foglalkoznak az uj magyar kormány céljaival. A Beriéshez közel álló Szlovenszky Vecsernié /7/kételkedik Gömbös miniszterelnök ama ki jelentésének őszinteségében,, hogy alkotmányosan akar kormányozni, mert a munkatársait nem a parlament tagjaiból váló gatta ki.Erről tanúskodik Gömbös miniszterelnöknek kussollnlhej Intézett üdvözlő távirata is.- Az Ivanka-féle Károőny_permik /8/ irja, hogy Gömbös miniszterelnök szándékéi militarizálni a rendőrséget ls és az ujjonan létesítendő politikai es hírszerző osztály élére Héjjas Ivánt nevezi ki*- A Beneshez közel álló brünni Liöoyé_Noviny ismerteti Marton Béla képviselőnek a munkanélküliség megszüntetésére vonatkozó ismeretes tervét és az alcímben azt mondja, hogy ez az organizáció kárpótlás lenne az állandó hadseregért. A szociáldemokrata právp _Lidu_/7/közli dr. Puky Endre külügyminiszter arcképét azzal a megjegyzéssel hogy a fordulat Idején megmaradt az alispáni hivatalában és keresztülvitte azt, hogy a megyei tisztviselők továbbra is magyarul intézték az ügyeket* A cseh zsupánnak erőszakkal kellett Puky Endrét eltávolítani a hivatalából, A Jírágal_ i : A agyar_Hlrlaj /7/ "Gömbös: A magyar kisebbségek jogainak érvényre jutása elősegíteni a szomszédokkal való viszonyt "további javulását.- A szélső baloldalt kivéve általa nos rokonszenvvel fogadja a magyar sajtó Gömbös miniszterelnök legújabb megnyilatkozását^ A társadalmi osztályok közti vá laszfalctkat le fogom rombolni" elmek alatt bő kivonatban ismerteti Gömbös miniszterelnöknek az egységespárt értekezletén mor dott programmbeszédét, valamint a budapesti lapok véleményét