Lapszemle, 1932. október

1932-10-06 [1390]

Sega Ferdinánd a beszéde végén bejelentette, Hogy okt.végén, vagy nov. elején a J.R.P.D. Zágrábban nagygyűlést tart és az indítványozta, hogy hívják meg arra dr.Szrskics miniszterel­nököt és kérjék fel, hogy tartson előadást a rövidesen az szkuptstina elé kerülő'* bánsági önkormányzati törvényjavas­latról. A gyűlés az indítványt természetesen elfogadta, /Obzor 5./ Külügyek. Az aj belgrádi bulgár követ Kjusenjanoff, eddi­gi bukaresti bulgár követ az /obzor b/ belgrádi jelentése szerint oKtrlö.-én Belgrádba érkezik. Jeftics jugoszláv külügyminiszter. Genfben reg­gelire hivta meg a sseiiszlovák és román delegáció vezető­it.. A kisanatant külügyminiszterei még a reggeli előtt meg­kezdték tanácskozásukat. Folytatták a reggeli után, d.iu 6 arakor fejezték be. A tanácskozás befejezte után az újság• Írók a kiadott Kommünikéből tiidták meg, hogy a kisantant delegációinak vezetői Jeftics Bosko elnöklete alatt gyű­lést tartottak, amelyen megbeszélték, a nemzetközi politiká­nak napirenden lévő kérdéseit amelyekre nézve a ó kormány felfogása teljes összhangban van./Obzor b/ Magyarország. "Magyarország a íascizta vizekbe evezett." ciffi alatt a Vreme 4 hossan bpest1 cikket hoz,amely szerint Matf gyárországom Gömbös Syulának miniszterelnökké történt kine­vezésé vei teljes fascizta rendszer következett He. A kormán; megalakítása pénzügyi és gazdasági természetű komoly nehéz­• .... . ~r r '

Next

/
Oldalképek
Tartalom