Lapszemle, 1932. október
1932-10-31 [1390]
megmaradnak továbbra is a régi ellentétek amelyek az Udrzsal-kormányt lemondásra kényszeritették. Ilyen körülmények között Malypetr kormányától sem lehet hosszú működést várni.. A koalíciós pártok vezetői között törtónt megegyezésről a Beneshez közelálló brünni Lidové Noviny /30/jelenti hogy a pártok.vezetői megegyeztek abban, hogy az 1933 évi költségvetésnek egyensúlyban kell lenni és ennek következtében csökkenteni kell az állami tisztviselők fizetését,ami évente 6O0»O00.0OO,- koronát tesz ki. A megegyezés szerint 9,000 koronán aluli évi fizetés nem kerül levonás alá . A 12.600.- koronáig menő fizetéseknél 5 jUot,15..000.-kor - lg 8 jí-ot ős az ezen összeg felüli fizetésekből 10 jC-ot vonnak le, A nyugdijalap illetékét 2 ?Ukal emelik fel. A levonások által elért összeget 600 s 000»000 - koronára becsülik, eredetileg azonban 720-750 millió korora megtakarítást követelt a penzügyminister Az okt. 28-i állami ünnep az egész ország területén szokott fénnyel nyugodtan folyt le s a vidéki városokban nai gyobbára katonai jellegű volt. Maszaryk elnök mindenekelőtt a képviselőház és a szenátus elnökségét majd a kormány tagjait fogadta, akik után a hadsereg vezető tábornokai jöttekv Azután a diplomáciai kar jelent meg együttes kihallgatáson v amelynek élén Clrl aool a diplomáciai testület doyenje hoszszabb beszédben tidvőzölte az elnököt s többek között hangsúlyozta, hogy a mai válságot', amelynek járma alatt az egész világ szenved és amelynek nemcsak gazdasági, hanem politikai és morális jellege is van,csak a nemzetközi együttműködés