Lapszemle, 1932. október

1932-10-22 [1390]

A Népszava betiltását a Nagyváradi Napló 22 már jelenti, Károlyi Oyula gróf mácsai kastélya éledő as Erdélyi kapok 22 szerint* A birtokot tudvalévőleg elkon­fiskálta a román agrárreform, de a kastélyt és a parkot meghagyta A kastélyt és a parkot maga Károlyi Gyula gr'* is eddig vonakodott árubabocsátanl, még pedig kegyeletbe 1 minthogy ott vannak eltemetve a Damjanich és Lahner aradi vértanuk-. Megállapítja a lap, hogy a vértanú magyar tá­hornokok mácsai sírját egy év óta már senki sem gondozzs Kis ebb ségl ügyek Az erdélyi rom.kath státus megtartatta utolsó gyűlését Mailáth püspök elnökletével, mint az Erdélyi Lapok 22 jelenti A következő gyűlést november 17-én axa­kulógyülés formájában már a Státus helyébe lépé Egyház­megyei Tanács fogja megtartani A státus legutolsó gyülé se egyrészt örömmel éllapitotta meg, hogy a súlyos gaz­dasági viszonyok ellenére a katholikus felekezeti közép­iskolai növendékek száma nem csőkkent Másrészt azonban sajnálattal állapította meg, hogy ugyancsak a gazdasági nehézségeket kihasználva, a katholikus felekezeti elemi Iskolák ellen erőteljes román akció indult meg Emiatt az erdélyi püspöki főhatóság panaszt emel a bukaresti kormánynál a hivatalos Hatáskörüket túllépő és hatalmuk ­kai visszaélő állami tanügyi közegek ellen Egyidejűleg t Státus gyorssegélyként nagyobb összeget utalt kl a- ka • molikus felekezeti tanítóknak akiket a hivek. sok helyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom