Lapszemle, 1932. szeptember
1932-09-27 [1389]
Dr Dragoijub Jovanovics és társai politikai perében az államügyész elmondta vádbeszédét,amelyben abból indult ki,hogy ha a vádlottak nem is alkalmaztak pokolgépeket, erőszakot és terrort,mégis az Írásban és élőszóval folytatott akciójukat éppen olyan veszélyesnek kell tekinteni.Beszédének későbbi folyamán rátért dr.Jovanovics memorandumára és kimutatta,hogy annak a célja az államrend,a politikai és a szociális rend felforgatása volt,ami a nemzeti és állami egység elvén alapuló alkotmánynyal ellentétben van.Dr.Jankovics Dragutin,a fővádlott védője,két óra hosszat tartó védőbeszédében azt igyekezett kimutatni,hogy védettje nem vétett az államvédelmi törvény ellen,s ha kö!vetett is el valamely bűncselekményt,ugy azért csak a sajtótörvény alapján .vonható felelőségre.A többi vádlott védői is ezt az állásportot igyekeztek érivényre juttatni.A szombati tárgyaláson nem kerültek az összes védők sorra,s igy a tárgyalás hétfőn folytatódik./Vreme,Obzor 25./ A jugoszláv mezőgazdáknak Belgrádban tartott kongresszus án részt vett Demetrovics Juraj földmüvelésügyi miniszter is,aki felszólalásában a mezőgazdaság érdekeinek védelmére mezőgazdasági kamarák létesitésének szükségességét hangoztatta.A gazdák tehermentesítését a miniszter háromféle módon akarja keresztül vinni,és pegig rövid lejáratú kölcsöneiknek hosszú lejáratúvá való átváltoztatásával,a kamattétel leszállításával és oly esetekeben,ahol a gazdák 60 %-on felül vannak eladósodva,kiegyezés alkalmazásával./Obzor 25./ Külügyek Dr.Mohorics kereskedelmi miniszter nyilatkozott a Vreme /25/ ttufkaiársa előtt a stresai konferencia eredményeiről és azt mondta,hogy a konferencia