Lapszemle, 1932. szeptember

1932-09-02 [1389]

alapul fog szolgálni a cseh-ellenes támadásokra. /Slovák 1/. Koza-Matejov György r. kath. necpáli plébános, aki annak­idején otthagyta a Slovák szerkesztését és a Hlinka-pártot és az újsághírek szerint Benes támogatásával Pozsonyban Slovensky Národ cimmel uj napilapot alapított, amelyben élesen támadta a volt po­litikai barátait és a slovákot, most ó-4 évi hallgatás után ismét a Slovákba /ál/ vezércikket irt, amelyben élesen támadja a csehe­ket. Eszerint Koza-Matejov ismét a Hlinkáék mellett kíván harcolni a csehek ellen. Rázus Márton képviselői mandátuma. Jelentettük a Cseszko­szlovenszká Republlka nyomán, hogy a cseh nemzeti demokraták meg szeretnék fosztani a mandátumától Rázus Márton képviselőt, a szlo­vák nemzeti párt vezérét. Ezt a hirt most megcáfolják a nemzeti de­mokrata pártból és rámutatnak arra, hogy a szlcvák nemzeti párt és a cseh nemzeti demokrata párt között a választások előtt oly értel­mű megegyezés jött létre, hogy Rázus.ugyan hospitánsa lesz a nemze­ti demokrata párt parlamenti klubjának, politikai ténykedéséért azonban egyedül a szlovák nemzeti párt végrehajtó bizottságának fe­lelős, a Beneshez közelálló Lidové woviny /ól/ hozzáfűzi, hogy a mandátumfosztásra talán mégsem elegendő ok az, hogy Rázus a szlovák néppárttal halad egy politikai színvonalon és merész, sőt meggondo­latlan állítás az, hogy Rázus a magyar irredenta szolgálatában álla­na. Rázus esete a legelevenebb példája annak, hogy a kormánypártok az ellenzékiséget milyen könnyen üélyegzlk áliamellenességnek. A csehszlovák állami alkalmazottak fizetésének leszállítá­sát sürgeti Brdiik Vladimír' volt földmivelésügyi miniszter a cseh­szlovák Nemzeti Bank alkormányzója egy agrarfolyóiratoan. Srdlik el­vi ellensége az inflációs politikának s hangoztatja, hogy a közal­kalmazottak ma már nem választhatnak aközött, hogy leszállítsák-e,

Next

/
Oldalképek
Tartalom