Lapszemle, 1932. szeptember
1932-09-02 [1389]
A magyar jóvátételi kérdés Ügyében a Pesti Napló tudnivéli, hogy a Népszövetség Tanácsa már értesítette a magyar kormányt, hogy Parisban a magyar jóvátétel októberben kerül tárgyalásra s a párisi jóvátételi tanácskozásokon magy ar-részről Walko Lajos külügyminiszter, Apponyi Albert gróf és Teleszky János vesznek részt. A Pesti Napló határozott formában közli, hogy Magyarország álláspontja, hogy jóvátételi kötelezettségét minden vonatkozásban szüntessék meg. A stresai konferenciára vonatkozóan a mai lapok ismertetik a Temps, a Tribuna és a Petit Párisién cikkeit, A Temps londoni tudósítója azt irja, hogy Angliában a közvélemény ma kedvezőuben fogadja a dunai államok újjáépítésének tervét, mint ez év áprllisáoan. AZ angolok azonban ugy vélik, hogy amig a dunai álla mok gazdasági helyzete meg nem javul, céltalan lenne, ha ezekn az államoknak ujabb kölcsönöket adnának, AZ angolok azzal is ti tában vannak, hogy Európa talpraállitása Középeurópa talpraállitása nélkül lehetetlen, és hogy az egyetemes'gazdasági értekezlet sikere a stresai értekezlet sikerétől függ. A Petit Párisién londoni jelentése szerint Mac Donald tositotta George Bonnetet,a stresai konferencia elnökét, hogy a legteljesebb mértékben számíthat az értekezleten résztvevő angol delegáció támogatására, A római Tribuna a stresai konferenciáról azt Írja, hogy győzött az olasz álláspont, amely szerint stresaöa a dunai államokon kivül más nemzeteket is meg kell -hívni* Közvetlen megállapodásokat keli létrehozni az egystáát kiegészítő országok köfcött anélkül, hogy emiatt harmadik ti ftaok érdekeit károsítanák. 'OLiSzország a nemzetközi megegyezések egész sorával léüett erre a~ A