Lapszemle, 1932. szeptember
1932-09-30 [1389]
belügyminiszter: Keresztes-Fischer Ferenc, igazságügyminiszter: Lázár Andor, vallás- és közoktatásügyi miniszter:Kornls Gyula, földmivelésügyl miniszter: Kállay Miklós, pénzügyminiszter: Imrédy Béla, kereskedelemügyi miniszter Kozma Miklós, honvédelmi miniszter: Gömbös Gyula. A pártoknak az uj kormánnyal szemben való magatartása a jüijok szerint most van kialakulóban. Több lap emlékeztet arra, hogy a Nemzeti Újság a kereszténypárt részéről néhány nap előtt éles támadást intézett Gömbös ellen már akkor, amikor a miniszterelnökségéről az első kombinációk megjelentek. Gömbös azonban ennek elenére sem adta fel a reményt., hogy a kereszténypárttal valamilyen megállapodásra jusson. AJteresztényp4rt_Wolf-csoportja_hajlandóságot_is_mutat és valószínű, hogy a kereszténypárt jóindulatú semlegességgel figyeli az uj kormány Indulását, A többi ellenzéki párt harcot hirdet a rendszer továbbfolytatása ellen. Ilyen értelemben nyilatkozik a Pesti_Hirlapban Rassay Károly is.. A Budap,estl_Hlrlap vezércikkében főként annak tulajdonit nagy jelentőséget, hogy Gömbös Gyula bemutatkozása pillanatában szükségesnek tartotta hangoztatni, hogy Bethlen j gróffal együtt ott volt a párt megalakításánál s azóta Gömbös Gyulának nem volt egyetlen szava, egyetlen ténye sem, amely ezzel a fogadalommal szembefordult, mely ettől eltávolodott volna. A Budapest 1_H Ír lap megvan_győz§dve^ _hogy_Gömbö_s í*5_i!kységespárt_politikáját_fog és szolgául az2al a tiszta arcéllel és elhatározással, amellyel annak céljait eddig is megvalósítani igyekezett.