Lapszemle, 1932. szeptember

1932-09-29 [1389]

' gróf, mint olyan embert ajánlotta őt, akinek kormányalakítása az egységes párt részéről legkevesebb akadállyal találkozna, Még ellen­zéki oldalon is kisebb rossznak tekintenék Gömbös miniszterelnöksé­gét, mint egy Bethlen-visszatérést, mert Gömbös soha olyan Irányban nem exponálta magát, ami esetleg komoly aggodalmakra adhatna okot. Kétségtelen, hogy Gömböst is támadni fogják, de a szenvedélyek hul­lámai semmiesetre sem csapkodnak majd olyan magasra, mint Bethlen­nel szemben. A legitimisták mindenesetre nem jó szemmel néznék a kimondottan antilegitimista Gömbös kormányra jut ás át, bár több mint bizonyos, hogy ebben az esetben a király-kérdés további kikapcso­lásával a hangulatot el lehetne simítani , Ugyanez a lap egy másik' tudósításában kiemeli,a keresztény szociális gazdasági párt vezető politikusainak egy nemzeti koncentráció mellett elfoglalt álláspont­ját, Gömbös miniszterelnöksége esetén a Journal /£7/értesülése sze­rint Keresztes-Fischer tartaná meg továbbra is a belügyi tárcát, Bethlen gróf pedig a külügyek vezetékét venné át* Több £7-1ki lap ismerteti végül az egységes párt követeléseit, amelyeket Berky Gyula képviselő foglalt pontokba. Figyelemreméltó cikket közöl a keresztény szocialista Relchs mm mm mm mm mm mmmmmmmmmmxmm — mmmm'mm mm mm — — — tm mmm mmmm mmmmmm mm'mm mm mm mm, mam mm mm mm mm mm mm mm mm* mm-mm mmmmm post Turi Béla prelátustól, aki a kibontakozás útját keresi, illetve jelöli meg. Bevezetésében rámutat arra, hogy a kormanykrlzisnek sze­mélyi és tárgyi indító okai voltak, A személyi okokkal nem kivan fog­lalkozni, mint amely véleménye szerint nem tartozik sem őrá, sem más pártokra, lévén azok az egységes párt belső ügyei. Annál inkább ér­deklődést érdemelnek a tárgyi okok, amennyiben ezúttal nyilvánvaló­vá vált, hogy a kormányzat pénzügyi és gazdasági politikájának komo^' revizió alá vétele már nem halasztható és szinte mindenki kívánja.az eddigi irányvonalul való eltérést., utal árra, hogy pártja, a keresz­tény szociális gazdasági párt véleményét és intelmeit már a múltban

Next

/
Oldalképek
Tartalom