Lapszemle, 1932. szeptember
1932-09-05 [1389]
A német birodalmi gyűlés a Völkischer Beobachter értesülése szerint amint a hétfő reggeli magyar lapok Írják, csak szeptember lá-én dl össze, A Papen-kormány uj gazdasági programjának végrehajtásánál a vasárnapi magyar lapok berlini jelentése szerint Dr* Schacht a Birodalmi Bank volt elnöke vezetőszerepet kap. Állítólag ő lesz a német ipari termelés diktátora. Dr. Schachtnak Hitlerhez való viszonya Ismeretes. A porosz acélsisakosok tempelhofi felvonulásáról a Heggel részletes berlini beszámolót közöl, amely szerint vasárnap 180,000 acélsísakos vett részt a tempelhofi felvonuláson s mintegy 500.000 főre becsülhető az a közönség, amely a felvonulást végignézte. A felvonulásban résztvett Eltel Frigyes herceg és Oskar herceg is, valamint starhemberg herceg, az osztrák Helmwehr fővezére, AZ acélsisakosok szónoka seldte arra tette a hangsúlyt, hogy a katonai gondolkodást újra értik már Németországban s az Acélsisak követelései a birodalmi kormány programmjában szerepelnek. A párisi sajtó felszisszen a berlini frontharcosok felvonulása miatt. A Temps azt irja, hogy az Acélsisak parádéja felnyithatja a világ közvéleményének szemét« Németország brutális nyíltsággal igazolja, hogy ismét katonai állam akar lenni. Lronescu román pénzügyminiszter lemondási szándékáról a Magyarország, Pesti Hírlap és több vasárnapi lap regisztrálja a román sajtónak a szeptember 3-iki minisztertanácsról közölt beszámolóit. * Dlmineata azt Írja, hogy a népszövetségi szakértők bukaresti látogatásával kapcsolatban ellentétek támadtak a kormányoan, amelyeknek következményeképen számolni lehet Mironescu pénzügyminiszter lemondásával is.