Lapszemle, 1932. augusztus
1932-08-29 [1388]
]]3zent_Iatyán_koronája és Rothermere lord.** ciia alat a Temjjs 27 budapesti távirata ismerteti a Daily Mail Rothermere-cikkót, melyben a lord elmondta, hogy Rákosi felajánlotta neki a magyar koronát. A Temps távirata megjegyzi, hogy ez a bejelentés a magyar legitimista körökben nagy felzúdulást kelteit, b hogy ez a leleplezés nemigen növeli Rothermere lordnak egyébkén óriási népszerűségét Magyarország gon. A román Vajda-kormán? helyjsetével_íoglalkozik a_Journal_ de (reneve 27 abból az alkalomból, hogy megkezdődtek a román-svájci kereskedelmi tárgyalások. Nehéz feladat vár a Tajda-kormányra főleg pénzügyi és gazdasági téren s súlyos feladatát a kormány csak ugy tudja megoldani ha nemcsak a parlamentben, hanem az egész lakosságra támaszkodhat. Már pedig számolni kell azzal, hogy amikor a hormány által tervbevett szükséges reformok megvalósítására kerül a sor, itt is ott is fogcsikorgatás fog hallatszani. A bukaresti viták ós veszekedések már eddig is éppen elégszer akadályozták meg azt, hogy az ország egyeteme megvalófeithassa az annyira kivánt stabilitást. Ha a Vajdakormánynak sikerül lebirni ezeket a reá leseikedp guerillákat, ugy igazán végleges jellegű kormánynak lesz tekinthető, már amennyire valami a politikai életben egyáltalán végleges,,