Lapszemle, 1932. augusztus
1932-08-27 [1388]
30-án a birodalmi gyűlés első napján nem is tartózkodik majd Ber- I linben. Sőt a Népszava berlini jelentése szerint a Papen-kormóny egy tagja sem jelenik meg a birodalmi gyűlésen s Így nem kerülhet sor 30-án a kormánynyilatkozat felolvasására és a bizalmatlansági szavazatra. Papén kancellár vasárnap Münstérben a parasztpárti szö- " vétség kongresszusán mondja el tulajdónképeni programmbeszedét. Német gazdasági körökben ugy tudják, hogy a Papen-kormány 3-4 százalékos kényszerkölcsönnel próbálkozik, AZ agráriusok pedig a mezőgazdasági termények behozatalának további korlátozását követelik. Belpolitika. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter Mátészalkán Szatmár, Ugocsa és aereg vármegyék 65 községe díszpolgári oklevelét vette át pénteken, AZ üdvözlő-beszédekre válaszolva Gömbös honvédelmi miniszter nagyobb beszédben válaszolt, amelyben hangoztatta, hogy ugy lát- 4 ja ő is, hogy mind azok, akik a trianoni szerződést aláíratták velünk, látják már a békeszerződés igazságtalanságát. A lausannei konferencia is azt mutatja, hogy keresik már a békés megoldást. Helyesli, hogy kifelé a revízió gondolatát hangoztatjuk, követeljük, de ugyanakkor belső revíziót is sürget. A mai magyar közéletben sok olyan jelenséget vett észre, mintha délibábos fantáziák után futkosnánk. A mátészalkai banketten pedig azt a kijelentést tette, hogy "elég, ha egy okos ember gondolkodik a nagy dolgok felett", fontos hogy legyenek, akik alárendelik magukat, nincs idő ahoz és fényűzés politikai szempontból, ha most, mikor világtörténelmi események űzik egymást, pártoskodjunk. A Magyarság és a Pesti Napló különösen kidomborítják a honvédelmi miniszternek ez utóbbi kitételét. A Magyarság röviden kommentálja is és többek közt azt mondja, hogy nem tudja ki lenne ez az egye'úlen okos ember és ki választaná ki. AZ ország közvéleménye a Magyarság szerint azt tartja, hegy elég volt