Lapszemle, 1932. augusztus
1932-08-08 [1388]
gal szemben "h&zafiatlan magatartással" vádolta a magyar érzelmű papot Sarló8 Jánost Murányból Tiszolcra vitték, ahol Sáray-Szabó dandárparanosnok, rolt tényleges kapitány elé állították* A riport szerint a dandár parancsnok aztán közölte a murányi pappal, hogy a csehekkel rálő? eimboráláasal vádolják, a Karikás adta ki két katonának a páran, osot, akik aztán kivégezték* Sarlós plébánost a murányi temetőben temették el ée a riport szerint a csehszlovák kormány síremléket emeltetett a sir ja fölé. 1922.-ben pedig a jelenlegi murányi plébános járt Budapesten és tett bűnvádi feljelentést Sáray-Sfcabó rolt tényleges kapitány dandárparanosnok és Karikás Frigyes elleni • A Karikás Frigyes kommunista ügyében egyébként a *Reggel*/7/ budapesti keltezéssel azt irja, hogy a miskolci ügyészség visszaküldte Kaxi kás Iratait Budapestre azzal az indokolással, hogy az első vádiratot a budapesti ügyészség adta ki és igy a miskolci ügyészség nem illetékes* A közlemény azt is irja, hogy a budapesti ügyészség magáéra tette a miskolci felfogást és igy Budapesten fogják tárgyalni a Karikás ügyét is, még pedig a TŐreky Géza elnöklésérel összeállítandó gyorsított tanács előtt.Külügyek. A német birodalmi helyzetről lényegében ugyanazt a híranyagot közlik a pozsonyi lapok is mint a budajpBti ek. A "Nap* /7/ szenzációs formában domborítja ki,hogy Hitler titokban érkezett Berlinbe és Hitler berlini útjával kapcsolatban a nemzeti szocialisták berlini orgánumának az w Angri ff-nek a cikkére hivatkozi*. Azt mondja,hogy néhány hét múlva a párt legálisan átveszi a kormányhatalmat, kivéve, ha ezt a.párt tagjainak meggondolatlan cselekedetei meg nem akadályozzák.Ha megszűnnék a pár tban a fegyelem, Hitler nem tudná kezében tartani a párt irányítását* Egyébként a pozsonyi lapok azt a látszatot akarják