Lapszemle, 1932. augusztus
1932-08-06 [1388]
A lapok továbbra is részletesen foglalkoznak a németországi eseményekkel és egyhangúlag megállapítják, hogy a politikai merényletek továbbra is folytatódnál: az eddigi vehemenciával. A lapok azon véleményüknek adnak kifej *?zé st, hogy az előjelekből Ítélve Hittlarék egyedül akarják átvenni az ural iát é s a centrum párttal csak abban az esetben lépnének koalícióra ha tsljesen elfordulnak a marxista irányzattól. A "iíarodny jjennik" közli,hogy a hittleristák között bizonyos egyenetlenkedések is mutatkoznak és padig abban a kérdésben,hogy belépjenak-e a kormányba vagy sem.llittler és bizalmasa Göhring a belépés mallett vannak, mig G-öüel s, Strasser és iíöhm ennek az ellenkezőjét kivan ják és továbbra is a legkíméletlenebb harcot követelik addig amig vagy oékés uton vagy pedig erőszakkal kezükbe ne i keritik a teljes kormányhatal at, Az összes lapok közlik a bulgár földműves pártnak a legutóbb tartott értekezletén hozott határozatát, a •"taly szerint kova telik, hogy Giurginov belügyminiszter aki a demokrata párthoz tartozik váljon ki 8 kor :ányból. Az okot erre a határozatra az egyes helyi földműves szervezeteknek a rendőrség részéről megnyilvárnaó állandó zaklatásai szol gáltatták.A kérelem nem teljesítése esetén a párt vissza akarja hívni minisztereit. Ugyancsak az összes lspok közlik,hogy a porosz országgyűlést ö'ssz-ihivá sát. A lapok foglalkoznak "hollfuss kancellár kormányának nehézségeivel ,amelyek a laussnnai ugyezmény ratifikálása körül támadtak a nemzetgyűlés külömböző pártjai között.