Lapszemle, 1932. július

1932-07-27 [1387]

A Matin /23/ Naűolny genfi beszédét jorecedens nélkül álló diplomáciai jegyzéknek, sót ultimátumnak nevez i. A konferenciáról a lap szerint az volt az általános megállapítás, Hogy összeütközé­se volt két állam tézisének, amely államok egyike betört a másik­nak területére, A többi beszédek ás intervenciók mind elhomályo­sultak ezen tény mellett. Pert1 nax /Echó &$/ beszámolójában megjegyzi, hogy íNadolny álláspontját, ha nem is formailag, de lényegileg követte APponyi_ is a magyar delegáció nevében. A konferencia eredményét P. abban foglalja össze, hogy a Bene s-t er írnek, mint alapnak csak akkor le­hetne értéke, ha megegyezés történne az emeletek és a tető. megépí­tésére nézve is. jsrre pedig - az öt hónapi tárgyalásokból Ítélve amelyek szinte paroxízmualg fokozták a népek rivalltását - aligha van kilátás. Ha januárig a most fennálló problémák ii.m* francia­német fegyverkezési, francla-olasz flotta, angol-amerikai-japán, stb. problémák nem eliminálódnak, akkor a béke érdekében jobb vol­na, ha nem nyitnák még újból a kontroverzlát. ' AZ Interparlamentáris Unió ülésén történt francia-olasz incidenst a Temps és az oeuvre kommentálják, A Temps /25/ Renaudel M szocialista képviselővel együtt az olasz delegációt is kritizálja, f jpert ezek tudhatták volna, hogy Renaudel nem beszél az Unió többi / francia tagjainak nevében, és hogy ezek sem voltak Franciaország megbízottai'! :, ke lemetlerj ozóiráltás tehát az illető két embernek és nem két országnak ar rlgye volt f AZ olaszoknak ezt meg kellett volna érteni; \. AZ 0 ? *•;•••'? /24/ sem tudja megérteni az olaszok haragját, ele még ke • ésbbé á'Zt, aogy az tóiparlamentáris olasz fascisták mit te résnek .Lnt *rpailament.áris kűnrerenoián? Nemcsak Renaudel üt. kö -

Next

/
Oldalképek
Tartalom