Lapszemle, 1932. július

1932-07-26 [1387]

• álláspontja. A cikk ezután lépésről-lépésre boncolja a Benes-féle rezoluciót, majd megjegyzi, hogy vannak optimisták is, akik minden­képen menteni akarván a konferencia presztízsét, eboen a dokumen­tumban nagy jelentőségű politikai megállapításokat vélnek felfedez • ni és itt is elsősorban azt, hogy Franciaország ezúttal eltekint a biztonság követelésétől,Amerika pedig maga részéről szintén elisme ri a versalllesi egyezményt. Ez mind csak szofizma és önkényes be­lemagyarázás, jelenti ki a cikk és siet leszögezni, hogy a nagyhan gon beharangozott Benes-féle rezolució senkit sem elégített ki, ha­\ nem ellenkezőleg..* Itália őszinte és szókimondó állásfoglalásával tulajdonképen egyedül mentette meg a leszerelési konferencia morá­113 értékét, azt, amit a Senes-íále rezolució közönséges komédia i akart lealacsonyítani. A leszerelési konferencia rezolucióját a 'Popolo d'Itália /zA/ kommentárja röviden ugy jellemez, hogy össze­foglalása volt mindannak, amit nem végeztek és leszögezése annak a szándéknak, hogy továbbra sem végeznek semmit, A leszerelési konfe­rencia főbizottságának állítólagos munkaprogrammját a cikkíró a világ közvéleménye ellen irányuló közönséges becsapásnak minősíti, ama közvélemény félrevezetésének, amely a konferenciától legalább ls elvárta azt, hogy a leszerelésre irányuló jószándéknak képét mu­tassa és legalább egy lépést tegyen a fegyverkezések korlátozása felé. A konferencia semmi eredményt sem mutatva zárul, zárul egy olyan homályos célzatú deklarációval,aiaeiyből kiérzik a tehetet­lenség és a rosszakarat. Itália nem is adhatta volna hozzájárulá­sát egy olyan munka-tervhez, amelyből a szánt szándékos tehetet­lenség, a rosszhiszeműség és a cselekedni nem akarás ennyire ki­ütközik, Á cikk befejezésében azt hangsúlyozza, hogy a plutokrati­kus demokráciák évek óta nemcsak Genfben, hanem másutt is, a leg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom