Lapszemle, 1932. július

1932-07-26 [1387]

mutatják a milliomosok fényűzését, AZ aűozó sohasem fogja tudni megérteni, hogy miért kellett a miniszter feleségének kívánságára átépíteni a márvánnyal borított fürdőszooát. Ha egy magánszemély igy gazdálkodna, hamarosan gondnokság alá kerülne. Az urak ezt a fényűzést azzal indokolják, hogy erre reprezentációs szempontból van szükség. Ez ellen senkinek sincsen kifogása, az államnak van­nak bizonyos kötelezettségei. De nem hisszük, hogy az idegen job­ban fogja magát nálunk érezni azért, mert egy bársonnyal borított helyiségben aludt, melyeknek ablakai előtt az éhezők és munkanél­küliek ezrei tüntetnek. Azért a pénzért, amelyet ilyenformán elpocsékolnak, sok olyan épületet emelhettünk volna, amelyek sokkal sürgősebbek, mint a miniszteri szalonok. Hiszen nincsenek iskoláink. Hét szalon egy miniszteri lakásban és ugyanakkor kórházainkban férőhely hiányában ketten lekúsznék egy ágyon és a folyósok zsúfolva vannak betegekkel, ez a következménye az állami vagyon pocsékolásának. A lap egy másik cikkében felveti azt a kérdést, hogy az árubeviieli engedélyeket kibocsátó bizottságban lesz-e szavuk a szlovákoknak,, Természetesnek találja a lap, hogy a minisztertanács gondolni fog szlovenszkóra és ki fog nevezni innen is valakit a bi­zottság teljhatalmú tagjává. Erre a lap külön ls felhivja Szlávik és Déhrer miniszterek figyelmét, hogy ebben a kérdésben, mint szlo­vákok teljesítsék kötelességüket, nem pedig mint centralista bürok­rat ák. "Szlovenszky Dennik n ciinü napilap elhibázott lépésnek tartja a parlament hirtelen elnapolását, amely nézete szerint a szlovenszkól lakosság részéről nem fog kedvező fogadtatásban részesülni, hiszen épen a szloveuszkól lakosság sínyli meg a legjobban a gazdasági krlr zist és épen amikor meg akarták hozni a törvényt, amely hivatva lett

Next

/
Oldalképek
Tartalom