Lapszemle, 1932. július
1932-07-16 [1387]
A politikai feszültség ugylátszik egyre kritikusabbá ralik Prágában; Az uj j öredelemiadó j arás lat miatt* A június 15. "i lapok ugyan azt irják,hogy Prágában enyhült a politikai feszültség s az agrárpárt elnöksége elhatározta volna, hogy feladja ellenállását az uj törvények elf ogaiásával szemben és a július 16.-i pozsonyi "A rrap w sem közli az u drzal-kormánynak a budapesti lapokban közölt lemondási hírét, de a pozsonyi "Reggel" /L5/ burkoltan már beharangozza, hogy a po litikai mini azt erek" konferenciára ültek össze, hogy megvitassák az agrárpárt álláspont ját Is azt irja, hogy a végleges megoldást a miniszter tanájs fogja meghozni. Egyelőre még bizonytalan, hogy a minisztertanam mikor ül össze* Böhm Rez3Ő szenátor, amint a pozsonyi "Hir adó "/július 15 ./tel jes terjedelmében közli a szenátus jövedelmiadó emelési vitája során nagyszabású beszédet mondott, amelyben élesen állást foglalt Szlovensakónak a repülő^adóbizottságok által történt állandó nyugtalanítása ellen, rámutatott,hogy ezek a repülő-bizottságok milyen pánikot idéztek elő az egész ü zlovenszkóban. Hangsúlyozta ast isehogy amikor Szlovensa. kób&n és Ruszinszkóban minden tercAési ág életképtelensége következtében pangásra van it élve és a gazdasági forgalom különösen a magyar kereskedelmi szerző dás hiánya következtében meg van bénitva, a cseh pénzügyminiszter nem áfcal a szlovenszkói polgárság nyugtalanít ás ára repülő-adóbizottságokat küldeni, pedig a szlovenszkói pénzügyi hatóságok is azon a véleményen vannak, hogy ezek a repülő-adóbizottsúgok mérhetetlen pusztítást és kárt okoznak SzlovenszkS adóalanyai között és kiszámíthat sfclan következményei lesznek a felvidék jövendő adózó képessége tekintetében Felveti a kérdést, hogy ezek után hogyan képzelik a felemelt adóknak Szlovenszkóban és Ruszinszkában való behajtását