Lapszemle, 1932. július
1932-07-16 [1387]
yi ^zaél^ekről l etartóztatás terhe alatt,- Kőrösbányán a hetivásáron a konzervatív párt jelöltje,egy dévai ügyvéd, programmbeszedet akart tartani,; az oláh párasatság azonban lerángatta az emelvényről és jól elverte.. Végre egy vendéglő kertjén és kerítésén át tudott összeszakitott rabiban el menekül nitlgy autót is fel akart fordítani a nép, mert azt hitte, hogy liberális kertesek ülnek benne, Csak a csendőrség és a papok tudták megakadályozni- A parasztság kijelent ette ^ hogy semmi párt Ígéreteire nem kíváncsi és mindenkit elver, aki politikai szónoklatot kezd neki tartani, /erdélyi Lapok 15/- Brassóban sikerült benyújtani a kommunistáknak a* jelölést, de most Kerekes Ferenc nevű listavezetőjüket tartóztatta le a rendőrség azon a elmen, hogy éjszaka látták az utcán sétálni és bizonyosan kommunista röpcédulákat akar elhelyezni, /&rdélsi Hirlap AV< - Kolozsvárt a rendőrség megkezdte a harcot a jobboldali kilengés ellen is* A kommunisták összefogása után most letartóz tattá a vasgárda 3 kortesét i szarra hivatkozva,,hogy a vasgárdát a mult kormány belügyminisztere f el oszlatta./Brassói Lapok 16/ - A* Uj Kelet /Í5/ megszólaltatja a szociáldemokrata és a független szocialista párt vezéreit. Az intervjuból megtudjuk, hogy a szociáldemokraták a kormány• nak és a Stere-pártnak a felajánlott választási kartell elfogadását a következő feltételekhez fűzték % Xltalónos politikai amnesztia* a hadügyi költ-égvetés leszállítása, a belügyi titkos rendeli® zésl alap törlése, torony a munkanélküliek segélyezésére,, a szocoális biztosítási törvények egyesítése., a bangák államosítása és a bankok állami ellenőrzése, - Az U ni versül /Lö/ hosszú cikkben kesereg, hogy Hamnlc Saratban a kormánypárti lista egyik jelöltje körte seivel berontott egy ottani ujságelárusitó bődébe és mindent elpusztítottam? rt az újságárus készleten tartotta a Boila ellen kiadott liberális röpiratot - Avnrescu az Indreptareában ujabb burkolt iámadást intézett aki^iy^iien, A ka^arillárói