Lapszemle, 1932. július
1932-07-13 [1387]
hegy a siker biztos. Ezért élesen vissza kell utasítanom azt a híresztelést is, mintha a birodalmi elnök úrtól kormányom számára hosszú időre garanciát követeltem volna. Ami engem személyesen illet, számokra a hirtelen kormányváltozásnak, minden hozzáfűzött akadály ellenére még az az egy jó oldala is van, hogy most a nemzeti ellenzék pártjainak, amelyek kormányzati időm alatt a külföldön antisambriroztak és kijelentették, hogy semmiképen sem lesznek olyan körülményesek, mint én, meg kell mutatniok, hogy a valóságean hogyan képviselik a német érdekeket* /Germanla 11-191/. Brüning Liegnltzben és Glatzban szintén választási beszédeket tartott és töobek között újból hangsúlyozta, hogy a nemzeti szocialistáknak és a jobboldalnak nem fogják elengedni a felelősséget. Majd kijelentette, hogy " nem tűrünk pártd iktat urát !»• Hugenberg dr. a mezőgazdaság megmentéséről Ueltzbenben is nyilatkozott, kijelentvén, hogy követeléseinek középpontjában a kereskedelmi politikának a változott viszonyokhoz való hozzáillesztése áll, a német belső piacot ismét rendbe kell hozni, mert világforgalom csak erősen rendezett belső piacok között létezik, A gazdaságot a hivatások szerint kell tagozni, A nemzeti szocialista Gregor strasszer által a birodalmi gyűlésen előadott agrárprogramra sem védi meg elegendőképen a mezőgazdaságot, A mostani kormányért nem vagyunk felelősek, de a mezőgazdaság érdekében meg kell mondanunk neki : legfőbb ideje, hogy megadja a mezőgazdaságnak az általunk javasolt rendi szervezetet. Ugyanez áll a mezőgazdaság adósságmentesltéséről is, /Kreuz Ztg. 10-190/. Held bajor miniszterelnök a bajor néppárt július lt-ikj plrmasensi gyűlésén élesen szembeszállt a ^nemzeti ellenzékkel" és visszautasította azt a szemrehányást, hogy a délnémetországí miniszterek karJsrunel összejövetele összeesküvés lett volna A nemzeti