Lapszemle, 1932. július

1932-07-12 [1387]

Belpollt lka. Robotnlk/10-231V Wltosz volt miniszterelnöknek a parasztság szerveszke_déséről kiadott tájékoztatása hozza, A parasztság soíia még oly tömegekben, oly lelkesedéssel és áldozatkészséggel nem hallgatott a hivő szóra, mint a jelen' ben.Az Üldöztetés nem veszi el kedvüket, de megedzi őket A ma.1d tömegek megmozdulását igazolja zamosc , ahol 20*OOCKZabawie­ban /wieli^zk- mellett/ 10 000, Limanowában pedig 32 000 em­ber hallgatta Wltoszt. A parasztságot forradalomra vezetni nem szándéka, de ha az lesz, akkor a mostani rendszer le?z an nak okozója senki fenyegetésétől megnem ijed ; cselekedete­it paraszti származásának követelményeit a nemzeti lelf kllsmeret és az ország hatalmi érdeke vezérlik. Célja a pa­rasztságot tespedéséből felrázni•,A Galíciában megkezdődött szervezést egykor az egész nemzet méltányolni fogja, mert * kedvet élesztünk a hazáért ós nemzetért való munkálkodásra, védjük az isteni és emberi törvényeket s főleg az alkotmány adta jogokat.A szervezkedést fokozatosan kiterjesztjük az egész országra, A megkönnyebbülés pillanata hamarább elérke­zik talán, mint ahogy reméltük volna, Robotnlk/9-230-/ az állami üzemek némelyikében rendszeresített All§^KéJLl^.U%^l3^^.11Z3Xé^^elleri tiltako­zik. E helys'ken az alkalmazottak Járandóságukvil 1-én elő­leget kaptak csupán, a hátralék, folyósítása a hő végén törté­nik majd. Külpolitika. A lausannei nagy megegyezésről minden lap mecem­lékezlko Figyelemre legméltóbb a Robotnlk//lo~;d31-/ vezér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom