Lapszemle, 1932. július

1932-07-01 [1387]

német álláspont, közelebb hozására, Mao Donald közvetitő szerepe foty tán a francia és német álláspont is jelentékenyen közeledett egy­máshoz és éppen ez a francia-angol közeledés az egyik legértékesebb politikai eredménye a Lausanneban elért eredmények között. Ennek főleg a jövőbeli együttes akoló* szempontjából van jelentősége, mert egy ilyen együttes akcióval szemben Amerika sem maradhatna közömbös, főleg ha leszerelési téren a genfi konferencia Jelentékeny eredményt hozna* - A "Matin" /29/ is ezt a francia-angol közeledést hangsúlyoz za főleg. Anglia még mindig eltérő véleményen van FranciaországétŐl a jóvátétel magasságát illetően, de már az is nagy eredmény, hogy elismeri, miszerint ellenszolgáltatás nélkül törölni a jóvátételeket nem lehet. - Pertinax az "Echó d.P* M-ban /29/ azt emeli ki,hogy Hcr riot nem ragaszkodott pénzbeli ellenszolgáltatásokhoz, megelégedett volna akár polit ikai, akár gazdasági természetű garanciákkal a néme­tek részről, a németek azonban semmiről sem akartak hallani. Ellen­ben hajlandónak nyilatkoztak bizonyos füzetesre azzal a félté éllel, hogy a francia haderőt a német haderő ni vej ára csökkentsék. s hogy Franciaország járuljon hozzá az aranyelosztás ujabb szabályozásához; ami végeredményben a francia aranykészletein való osztozkodást je­lentené. Maga MacDonald mondotta erre a német próbálkozásra,hogy az lehetetlenség* - A ní> etit Párisi en tt /5o/ szóváteszi azt a német kom­münikét, mely azt igyekszik a francia sajtóhangoHcal szemben bebizo­nyítani,hogy a német delegáció magát art ás ában változás Papén berli­ni utja óta nem állott be, mert a német delegáció kezdett ÖL fogva követelte a jóvátétel törlését. A "Petit Párisién" is ezt állit ja, hogy Papennek szigorúan megszabott marsrutája van, melytől eltérnie nem szabad. A német sajtó egyes cikkei pedig azt mutatják, hogy a németek kerülő uton a lengyel határ- reviziqj ához szeretnének ki. lyuteni, illetve szabadkezet szeretnének kapni a danzlgi korridor

Next

/
Oldalképek
Tartalom