Lapszemle, 1932. június

1932-06-02 [1386]

Külpolitika. A pénzügyi szakértők párisi Duna-konferenciáján, amely a svájci Musy elnöklete alatt május 31-én ült össze, Németországot Schwerin von Krcslgk gróf és Paul Kampner bankár képviselik. A Voss. Ztg. /31-*60/ párisi távirata többek között jelenti, hogy a 31-ikl ülésen Magyarországról ls referáltak. Eddig még nem ismerhető fel, hogy milyen tendenciák uralkodnak a konferencián. A Brüning-kabinet lemondásáról szóló jelentéseket Moszkvá­ban minden kommentár nélkül közlika Voss. ztg. /31-260/ moszkvai távirata szerint, ahol régóta várták a Brüning-kormánynak a jobb­oldal felé való átalakítását, vagy egy jobboldali kormány által való pótlását és azt egy olyan Irány további étappejának tekintik, amelyet ottan a fasclsta diktatúrára vezető útnak jelölnek meg. AZ , uj kabinettől, akármilyen kinézése legyen annak egyes részeiben, 1 ottan azt várják, hogy a kommunisták ellen irányuló intézkedések áli tal a munkanélküli segély leépítése és hasonló irányban fekvő anti­szociális rendeletek által Idővel vizet fog hajtani a baloldali ra­dikalizmus malmára. Külpolitikailag azt várják Moszkvában, hogy egy nacionalista kormány az eddigi kormánynál még nagyobb mértékű gyorsasággal fogja feladni az önálló német külpolitikát és a fran­cia hegemóniának fogja magát alávetni, bárhogyan leplezzék is ezt formálisan megegyezésnek. AZ Oroszország és Észtország között létrejött megnemtáma­dási szerződés szövegét azzal ismerteti a Berl. Tagebl. /1-256/ ri­gai levelezőjének távirata, hogy csekély eltéréssel ez a szerződés­szöveg lesz a mintája Szovjetoroszországnak a többi keleti államok­kal kötendő megnemtámadási szerződéseinek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom