Lapszemle, 1932. június

1932-06-11 [1386]

Külpolitika. Herriot kormánynyilatkozata a Kreuz ztg- /9-159/ külpoli­tikai hetiszemléje szerint azt mutatja, hogy Franciaország külpoli­tikai iránya a régi maradt. Olyan hangok, mint Vlctor Marguaritte kijelentései a radikális "La République'-ben, aki a német egyenjo­gúság mellett szállt sikra, a francia nép mentalitásánál fogva a pasztában elhangzótt szavak maradnak. Franciaországnak Lengyelor­szághoz való viszonyában sem fog Herriot alatt semmi sem változni. A nemzeti koncentráció német kormánya ugy Genfben, valamint Lausan­neban súlyos feladat elé látja állítva magát, AZ a viszhang, amelyet az uj kormány talált a nemzetközi sajtóban, félreérthetetlenül azt bizonyltja, hogy Németországnak Franciaország élesebb ellenfeleske­désével kell számolni, és nem egészen alaptalan az a félelem ls, hogy a brit kormány ls újból a francia vizek felé evez. Annál inkább kell mostan Genf és Lausanne számára szövetségesekért körülnézni és közös frontot alakítani a francia hegemonlálls törekvések, Francia­ország megfőjtási szándékai ellen, A Franciaország mögött való hiá­bavaló utánaszaladás politikájától, az eddigi megegyezési és telje­sítési politikától való elfordulás lesz az uj német kormány egyik legfontosabb feladata. Csak Franciaország ellen képes Németország céljait keresztülvinni. Itt legnagyobb jelentőséggel_bir, hogy a ; minap ülaszcrszág_Grandi utján ujabb eloretörésre_vállalkozott aaa tarthatatlan állapotok leküzdésének irányában, amelyekoen Európa Versailles által és a francia politika nyakassága által van. Grandi hadüzenete a francia fegyverkezési politika ellen, a német vallási törekvések elismerése, a francia Dunatervek elvetése, a német köve­telések és célok tetterős támogatását- jelentik, A német politikának nem szabad elzárkóznia Glaszo^r^^erőteljes felhívásától. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom