Lapszemle, 1932. június

1932-06-04 [1386]

kijelentette, hogy nem vállalná a birodalmi kormánynak netalán n»ki szánt megalakítását. Ezért nem csekély volt a meglepetés a centrum­ban, midőn néhány órával később a hivatalos távíró Fapermek a kabl­netalakltás vállalásához való hozzájárulását küldte világgá. Von_Pa : pen ezt a lépést a pártvezetőség ama egyöntetű felfogásának teljes tudatában tette, amely szerint az összes előzmények után a centrum­nak az újjáalakításban való részvétele semmilyen formában sem jöhet I tekintetbe. Ezáltal önmaga zárta ki magát a pélrtból és, ha a válást , nem maga-viszi keresztül, kényszeríteni fogja a pártvezetőséget, hogy az a maga részéről állapítsa meg a kizárást, A Papen-kabinet ebben az összeállításban támadás a centrum egysége és ütőereje ellen. Szive- ' sen elhisszük, hegy ez nem volt a jövendőbeli birodalmi kancellár szándéka, ő azt hitte, hogy ő az, aki tol, végül pedig 6 az, akit toltak. Mint a Voss. ztg. /k!-íi64/ jelenti, von_Papén birodalmi_kan­cellár magyarázó levelet intézett a centrumpárt elnökéhez,_Kaas_pre­látushoz, amelyben kifejti többek között, hogy a német nép lelki és | anyagi helyzete parancsolóan követeli meg az összes igazán nemzeti erők szinthézisét, bármilyen táborból jöjjenek is azok. Egy ilyen lé- ' pés nem állhat ellentétben Brüning dr. birodalmi kancellár fáradha­tatlan tervszerű és tárgyilagos munkájával, amelynek méltatása egy más alkalom számára marad fenntartva, A német centrumpárt és a oenne politikailag megszervezett katolicizmus sem fognak elzárkózhatni at- j tói a felismeréstől, hogy az uj Németország csak azoknak az erőknek az alapján építhető fel, amely napjaink szellemi fordulatát az ifjú nemzedék reményévé tette . I Hitlereknek a kaűinetalakitáshoz való állásfoglalásáról a Völk. Beob. /3-155/ a következő közleményt hozza:"A nemzeti szocia­lista német munkáspárt távol áll minden eddigi jelentéstől vezérének Hitler Adolfnak a birodalmi elnök úrral folytatott megbeszélésének

Next

/
Oldalképek
Tartalom