Lapszemle, 1932. június
1932-06-04 [1386]
hivatkozással, hegy az illető az idegenforgalmat zavarja, Ernst Toller kommunista ki akarta utasíttatni Pálma de Malorcaból. Belpolitika. Von papén birodalmi kancellár még június 1-én egészítette kl kabinetjét és előterjesztései alapján Hindenburg birodalmi elnök kinevezte: külügyminiszterré báré Neurath_nagykövetet, birodalmi pénzügyminiszterré Schwerin ven Krosigk gróf miniszteri igazgatót, Igazságügyminiszterré Dr. Gürtner eddigi bajor igazságügyminisztert, a birodalmi munkaügyi minisztérium ideiglenes vezetésével pedig Warmbold gazdasági minisztert bizta meg. A birodalmi kabinet június 1-én letette az esküt Hindenburg birodalmi elnök kezébe és közvetlenül azután megtartotta első minisztertanácsát, A kabinet ülése után von Papén kancellár a német sajtó képviselőit fogadta és kijelentette előttük, hogy a birodalmi elnök intézte hozzá a haza súlyos bajai közepette azt a súlyos felszólítást, hogy vállalja a birodalmi kancellár tisztségét. "Teljes szívvel követtem azt a munkát, amelyhez Brünlng dr. három évvel ezelőtt fogott hozzá és semmit sem kívántam jobban, mint azt, hogy siker koronázza ezt. AZ Ő müve fennmarad, az ő müve a történelemé. És ha az emberek váltakoznak, az utódok hivatottak e művön tovább munkálkodni... Válaszom a birodalmi elnökhöz a következő volt: Első kérésem odairányul, hogy méltóztassék holnap Brüning dr.-t fogadni és megmondani neki, hogy csak azért vállalom a birodalmi elnök tisztségét, mert ön hazafias érzésemre appeUált, ez az általam kért megbeszélés sajnos nem történt meg, mert Brünlng birodalmi kancellár megbetegedett." A terhek és az áldozatok viselésének lelki megalapozására von Papén szükségesnek tartja az összes erők nemzeti összefogását, bármilyen táborból jöjjenek is azok, az összes szellemi és nemzeti tehetőségek összetmtaífína