Lapszemle, 1932. május
1932-05-21 [1385]
belgrádi utazását hirdette, amelyen állitólag meg kellett voi na beszélni Benes ellenterveit, A tény mindezek mellett az, hogy a kisantant államai, illetőleg kormányai a dunamenti Európa jövendő alakulása tekintetében minden kezdeményezése tői tartózkodnak* Ez teljes tanácstalanságukat jelenti ebben , a kérdésben és azt, hogy e tekintetben köztük közös programm ki nem fejlődhetik. Ennek következtében ezt a kérdést a nagyhatalmaknak kell megoldaniuk a kisantanttal való minden megegyezés nélkül. Magyarország Benes _cseh __k ü 1 ü g y m i ^ i s z t e r JD ud a p e s 11 sét akocsizásáről több lap is megemlékezik. Az Il,KuroCodz f /2o-138/ két táviratban ls beszámol a kocslzásről és az újságíróknak adott nyilatkozatairól és hozzáteszi^miként felesleges megemlíteni^ hogy a cseh-magyar viszony rendezése az európai béke szemszögéből nagyon kívánatos lenne és különösen Lengyelország fogáé ná azt nagy megelégedéssel- A lapok némelyike az ismeretlen katona sírjánál való megjelenéssel kapcsolatban csak általáne san jegyzi meg, hogy Benes hódolatát mutatta be az ismeretlen magyar katona emléke iránt, ro ások pedig arről tudnak, hogy Benes koszorút helyezett el a sirra.