Lapszemle, 1932. május
1932-05-20 [1385]
A l^fl-Klub budapesti kongresszusáról a UAZ, /19-«&7/ Larlnetti és roller vitatkozását említi meg és közli, hogy az elnök Tollertúl megvonta a szót* ügyben megrój ja a német delegáció vezetőségét, mert a budapesti jelentésekből eddig nem vehetu ki semmi arról, hogy a német delegáció vezetősége, vagy legalább egyik-másik tagja Ilarinettl példáját követte volna.- A Voss, z,tg. /19-.OÓ9/ a vonás alatt írók és politika_j Viharos v 11atkozá_s_a_ PcjijKIubbari_ felírással május 18jiki_budapesti_Jelentést_közöl, amely arról ad hirt, hogy az eszmecsere rendkívüli viharosan folyt le, Félix sai termek azt a kijelentését ismerteti, hogy a Pen-Kluönak a jövőben arra kell törekednie, hogy fontos esetekben személyes érintkezést keressen as egyes országok államfőjével és kormáynával-. jsriíst Toller szenvedélyesen fordult mindennemű cenzúra ellen, amikor a hollandi elnöklő westermand arra figyelmeztette, hogy ne bocsátkozzon túlságosan részletekbe, óriási izgalom keletkezett a teremben, Toller beszédet ( a jobboldali tagok számos közbekiáltással zavarták. írók politikai üldözése ellen való tiltakozásához csatlakoztak Jugoszlávia, Lengyelország, Csehszlovákia, Franciaország és Magyarország delegátusai majd Marinetti, Jules Romáin és a hamburgi üidow fejtegetéseit ismerteti röviden a tudósító, Kisen tente • Franci aország fo jt,og«t,n KP.KR unrnftnlAn- cimen a Vűlk BeOC /19-14C/ a román sajtónak a francia pénzügyi politika törekvései ellen tett megjegyzéseit isnerteti, majd azt állítja, hogy Franciaország fojtogató keze elől nemcsak Románia és Bulgária, haner* Görögország is e§y uj balkáni szövetség által akarják megmenteni magukat Figyelemreméltó, hogy a magyar parl a mentben Bethlen gróf Is kevés d< világos szavakkal arra utalt, nogy Magyarország szamara csaK egy lehetőség áll fenn- Az együttműködés Olaszországgal és Németországgal