Lapszemle, 1932. május

1932-05-20 [1385]

• A leszerelési konferencia egyes_a 1 bizo11sága1nak^lései­ről geníi tudósítások számolnak be a lapokban. így a DAZ. /19-227/ genfi különtudósltója a szárazföldi leszerelési bizottság 17-lki ülésével foglalkozik a Voss. ztg. /19-229/ genfi távirata pedig a légiforgalmi "bizottság 18-iki ülésén lefolyt vitáról közöl tudósí­tást t kiemelvén, hogy Brandenburg német delegátus az albizcttsá­gi jelentést kifogásolta, mert nem felel meg ama államok álláspont­jának, amelyek a Versailles! szerződés alapján nem rendelkeznek légtámadások ellen védelmi eszközökkel. Ennélfogva Ifrajidejiburg újból előterjesztette azt az előbbltárgyalásokból már ismert német 1 ndItványt_, ajne_l_y___a_z__e_g ész_ Jte t o na1_ Jiegjiaj_ózás_,_ J_llejbv_e_ J^ítorg&r lom ós az összes bombavetések betiltását célozzák. Egyben arról számol be a tudósítás, hogy ugyanebben az időben lord Róbert Cecil a népszövetségi liga világszövetségének elnöke a szövetség lesze­relési bizottságában, ahová nemzetközi sajtó is meghívást nyert, nagy beszédet_mondott, amelynek végén arra a kérdésre, hogy mit kell offenzív fegyvernek tekinteni, szószerint a következőket mon­dotta; A fegyvereknek azt az öt kategóriáját, amelyeket Parisban a legyőzött hatalmaknak megtiltottak, azaz 10.000 tonnán felüli hadihajókat, tengeralattjáró naszádokat, tankokat 105 mlliméternél nagyobb kaliberű mozgótüzérséget és az összes tengerészeti és ka­tonai repülőgépeket a" Orosz-japán háborus_veszedelemről ad hirt a Voss. Ztg. /18­258/ londoni tudósítása abban az esetben, ha Japánban katonai dik­tatura lenne, amely nem jelentene egyebet, mint Mandzsúria teljes annektálását, mely esetben az orosz érdekekkel való döntő összeüt­közés aligha kerülhető el. AZ Abend /18-2óC/ azt Írja, hogy a ja-

Next

/
Oldalképek
Tartalom