Lapszemle, 1932. május
1932-05-14 [1385]
terek és kíséreteik megérkezéséről és a pénteki első tárgyalási nap lefolyó sirólv A tanácskozás délelőtt 11-től 1/2 l-ig tartott s délutá* 5 órakor újra összeültek. A tanácskozásokról no m adtak ki semal hivatalos kommünikét!; - Benes elé több belgrádi újságíró a határig utazott 8 a vonatban intervjut kért tőle Benes szerint a helyzet a kisantant államaiban nem olyan súlyos, mint az általámos európai helyzet és 6 \ optimista, A három nagy kérdés megoldásához elsősorban türelemre van szüksége Ezeken kivül programmon több apróbb kérdés is szerepel,- Ghyka román külügyminiszter pénteken délben nyilatkozott a sajtónak.Többek közt megemlitette* hogy a jóvátételi kérdésben lehetetlen egyelőre pontos megállapodásra jutni v mert ez olyan óriási kérdés-komp el xum 9 melynek rendezése nem is lehet a kisantant feladata.A kisantant legfeljebb mint ss emiélő vehet részt ennél a munkánál, k lefegyverzésnél minden állam első kötelessége saját biztonságáról gondoskodni, Leg- ^ fontosabb a dunai kérdés s itt gyorsan kell dolgozni, mert ez a kérdés nem tür halasztást* általános érdekből mindenkinek áldozatot kell hozni és erre hajlandók a kisantant állana! is, Yógul Euresoh nyilatkozatával foglalkozott s azt állította, hogy ő nem látja olyan sürgősnek Ausztria megsegítsenek kérdését, mint ahpgy ezt Buresch állítja. Sok a túlzás Buresch kijelentéseiben. Ghykának az a meggyőződóse 8 hogy minden nép és minden állam megélhet a maga erejéből,, A Morgenbl. /!*/ beszámol a zágrrfbi oaztrrfk Von gulátnaon ren-^ dezett aa.1 tófogadrf*x6l r Bécsből érkezett az úgynevezett Wiener íestwoohe sajtóreferense és az tájékoztatta a zágrábi sajtó képviselőit a | béosi ünnepi hetekről és kérte a sajtó támogatását a politikamentes Bécs idegenforgalmának emeléséről.