Lapszemle, 1932. május

1932-05-14 [1385]

miniszterelnöknek a kisantant-konferenciájáról tett sajtónyilatkozata alkalmával belpolitikai ügyekre is került a sor s ezek keretében Ma­rinkovios azt jelentette ki, hogy a marburgi tiszti letartóztatásokat kommunista agitáció miatt kellett eszközölni* Minthogy a már letartóz­tatottakon ki vül további személyek is bele vannak az ügybe keveredve* nem adnak ki hivatalos jelentést, hogy * vizsgálatot ne nehezítsél: meg Kiseb bségi ügyek A Boh v külön cikkben ismerteti a miniszterelnök lapjánakj a Vecernek ujabb uszitását a nemzeti kisebbségek ellen*. A cseh lap most az ellen kel ki ; hogy Prágában a Károly-téren a miséről kijövet mindig egész csomó német gyül össze a templom előtt s olyan hangosan beszél­nek ezek németül*, mintha csak valahol Berlinben lennének, Ujságárasok is keverednek a tömegbe és kizáróan német lapokat és röpiratokat árul­nak. Akad még állami alkalmazott ia, aki a szláv Prágában hangosan né­metül beszél az utcán. Német diákok csoportosan szaladgálnak körül e­zen a téren, sőt magyarok í s lengyelek is odahúzódnak* Ez a tér szé­gyenfoltja a szláv Prágának és ezt mindenkép le kell törölni, mielőtt a nagy Szokol-ünnepély negkezdődník* Prágának olyan magaviseletet kell követelni, a Károly-téren megfordulóktól la, amilyenre azok mint vendlgek kötelezve Iránnak* A Boh. röviden cseh szemtelenségnek nevezi ezt a cikket, kitanítja a lapot, hogy a Károly-téri németség és e­gyéb nemzetiségi kisebbség mind cseh állampolgár* tehát nem vendég ha­nem adófizető polgár, akinek a bilágon mindenütt joga van egymásközt anyanyelvét használnia. He csodálkozzék a Yecer 3 ha ilyen támadásokra a németség is ainugy fog felelnie - Krebs nemzeti szocialista képvise­lő újra interpellált a képviselőházban a Volks sport-ügy ben letartóz­tatottak ügyének elhúzása miatt, valamint a cenzusnak a német nemze­ti szociraista sajtó elleni túlkapásai miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom