Lapszemle, 1932. május
1932-05-13 [1385]
vetniök azzal, hogy követeléseik teljesen teljesíthetetlenek. Azt látjuk, hogy azok az elzárkózások, amelyek akarva vagy nem akarva, elsősorban mindig újból és újból Németország ellen irányulnak, napról-napra szaporodnak. És itt nem akarom tagadni, hogy Németországnak magának is intézkedésekhez kellett nyúlnia a devizaforgalomban, amelyek idővel mint az árukivitel korlátozása,hatnak ki. De a világnak nem szabad elsiklania afölött, hogy a német devizarendezés an——————————————————————————————— nakidején nem mint a kereskedelmi politika instrumentuma vezettetett be. Bevezettetett összefüggésben rövidlejáratú hiteleknek a mult évben való hirtelen visszavonására, és pedig épen hitelezőink tanácsára, sót méltatlan sürgetésérel Csak későbben, amikor ezen intézkedések dacára a Birodalmi Bank bankjegyfedezete mindinkább visszament, nagyon is akaratunk ellenére mindinkább le kellett szállttánunk az árubehozatalra való devizakiutalást. Ha ezek a korlátozások ma olyan fokot értek el, hogy egyik vagy másik aru terén tényleg a behozatal korlátozásával járnak, ugy csak azt jelenthetem ki, hogy erre az elengedhetetlen szükségesség késztetett oennünket. A külföldön mindenki meggyőződhetik e szükségesség létéről a birodalmi bankkimutatásokra vetett tekintettel, A birodalmi kormány szilárd szándéka az árubehozatalnak ebből akaratlanul adódó korlátozását olyan csekéllyé tenni,ahogyan csak lehetséges és egyetlen országot sem létesíteni előnyben a másikkal szeuaen* Másrészt azonban a birodalmi kormány épen ugy'el van határozva a német valutát minden menyek között tartani., Egy pillanatig sem ingadoztam abban a leiismerésben, hogy ebben a politikában minden körülmények között ki kell tartanunk és ki tudunk tartani,Ha kereskedelmi és fizetési mérlegünk további alakulása még élesebb beavatkozásra kényszerítene oennünket a fizetési forgalomban, akkor nem í'ogunk habozni, hogy