Lapszemle, 1932. május
1932-05-12 [1385]
A Duna tenát Inkáoo népeket elválasztó, semmint népeket összekötő folyam lett és csak egy város őrzi meg neki a hűséget és ez Budapest. Magyarország még még mindig parasztorszegj a mezőgazdaságban elfoglaltak száma 8.-5 millió lakos közül még mindig többet tesz ki az > 50 százaléknál, AZ elszakított területekről való átözönlés folytán lakosságának sűrűsége négyzetkilométerenként 65 főről 9ö-ra emelkedett, sőt egyidejűleg megerősödött az iparosítás és túlságos méreteket öltött a nagy és kiskereskedelem és itt mutatkozik az agrárválság különös következménye, ugyanis az, hogy a városokba üzi az emoereket, egyszerűen kikényszeríti az egészséges mértéket meghaladó indusztriallzálást és végül az állami és a közigazgatái apparátus túlméretezésére vezet, amennyiben az állam munkapiaci, gazdasági és pénz ügypolitikai okokból olyan feladatokra vállalkozik, amelyek inkább költséges, semmint sikeres lefolyásúak, A terme Lés állandóan csökken, anélkül, hogy megtörLenne a termelési költségek megfelelő mérséklése, A költségvetési vita során az összes partok szónokai meglehetős egyöntetűen követelték tehát az állami kiadások korlátozását. A jegyoank valutafedezete körülbelül 1*5 millió pengőt tesz ki, tehát igen szük Ámbár a Nemzeti Bank minden eszközzel kényszerárfolyam által igyekszik a pengőt paritáson tartani, a külföldön kerek ZQ százaiékos alábbértékelésnek van alávetve. Persze inflációs félelmeket tagadnak és visszautasítanak, részben jó indokolással. Hiszen épen minden attól függ, vájjon a papiroson levő költségvetési egyensúly az adók oefolyasa által ténnyé válik-e. Annál nagyoubak a transzfer; — — — — — — — — — — — — — — — nehézségek, amelyeket Magyarország előreláthatólag nem fog olyan gyorsan lekűzdhetni, mindenekelőtt akkor nem, ha nem történik adósságtörlés és ha a legfontosabb piacok elzárva maradnak előle. Hogy_ természetesen egyidejűleg különböző irányokban, mint a választási