Lapszemle, 1932. május
1932-05-10 [1385]
fellovalnl a Szovjetet. Ázsiában és Európában egyaránt olyan módszerekkel dolgozik a szovjet, melyek a helyi körülményekhez simulnak. De a cél mindenütt ugyanaz: felfordulást teremteni, kiaknázni a nyomor okozta elkeseredést, valamint a nemzetközi ellentéteket. Az utóbbi idők zavarossága, amiben a Szovjetnek nagy része van, erősen elősegíti a Szovjet céljait. Egy bizonyos idő óta az államfők, miniszterek és diplomaták elleni merényletek annyira elszaporodtak, hogy e merényletek a legkomolyabb meggondolásra késztetnek. A civilizált világ erkölcsi épségét Ületően nyugtalanító szlmptomák ezek, melyekből főleg Moszkvának van haszna, hiszen Moszkva hatalma csak a felfordulásban és anarchiában tud érvényesülni. Doumer elnök meggyilkolása s az azzal kapcsolatos nyomozás foglalja le természetesen a lapok hasábjainak legnagyobb részét. A jobboldali lapok tpvábbra is azt hangoz- | tatják, időközben befutott adatokra, külföldi lapok tudósi- í tásaira stb. támaszkodva, hogy a gyilkos Gorgulof kommunista! volt, mint ilyen működött Oroszországban, majd Prágában s 1 egyebütt ls. Ezzel egyidejűleg a szélső jobboldali Figaro, Action Pr. 8 valamint a nacionalista Echo 8 és Débats 9 élesen kikelnek az ellen, hogy a külföldiek olyan könnyen jönnek-mennek Franciaországban. A Figaro 8 különben élesen KI kell az ellen is, hogy az egyes francia lapok elsülyesztették a gyilkos kommunista volt'ára vonatkozó tudósításokat, s hogy a baloldali lapok nem is szólva a kommunista Humanité-