Lapszemle, 1932. május
1932-05-30 [1385]
dasági és kertészeti természetű foglalkoztatása által, egy kiegészítő mellékkeresethet jussanak, amely házi szükségletükre élelmiszereket szerez nékik és ennélfogva anyagi Ínségüket enyhíti. De emellett ismét az a szempont is elöntő, hogy a saját földnek és területnek birL toklása és a rajta való foglalkozás által a társadalom hasznos tagjai nak érzik magukat és ennélfogva lelkileg kijutnak a munkanélküliség pária-sorsából. Az önkéntes munkaszolgáltatás szolgálatra gondolunk , amely a munkanélküli segély fizetésével és természetbenlek nyújtásával, vagy egy egész szerény pótlékkal különösen az ifjúságnál ugyan- . azt az eredményt kell, hogy elérje. El kell kerülni, hogy ez az önkéntes munka-szolgálat versennyé nője ki magát a foglalkoztatott munkás számára, vagy pedig hogy annak életszintjét,amellyel egy nép kultúrája és civilizációja áll, vagy bukik, az elviselhető alá nyomja le Németország ezt a kérdést, amely számunkra egyszerűen a döntő, nem oldhatja meg egyedül, még ha sikerülne is neki e téren úttörőként az élen haladni. A világot a rajta erőt vett munkanélküliség ostorától csak közös akció szabadíthatja meg, és itt már, ha nem is akarnám ugy, ismét a külpolitika terén vagyok. A világgazdasági válság, amelynek kiküszöbölésétől, vagy legalább ls enyhítésétől egyedül jöhet végül a megmentés, csak mindenkinek közös együttműködésével oldható meg. Első előfeltétele a bizalom helyreállítása, ez pedig csak azoknak az ismert politikai kérdéseknek a megoldása által lehetséges, amelyek eddig gátolták, vagy lehetetlenné tették e bizalom kicslrázódását. Egy mondás, amelyet magamévá teszek, ugy hangzik, hogy vannak ugyan szerencsétlen legyőzöttek, de nincsenek boldog győzők! Ha pedig ez igy van, akkor mindenkinek kivétel nélkül az a kötelessége, hogy a bizalom helyreállítása érdekében ténykedjen. A Genfben Időző amerikai és francia katonai egyének bizalmas természetű megbeszéléseiről közöl jelentést a DAZ./<Ú9-S45/ —-—~ _ .—,