Lapszemle, 1932. május
1932-05-28 [1385]
aet hitlerizmus a fentiek szerint is Roth dans Ottó működéséi 4 kifogásolja, már pedig tudvalévő, hogy Brandsch Rudolf őt tartja a legnagyobb riválisának, akivel állandó hadilábon vannak. Az erdélyi német hitlerizmus paktumot kötött a Cuza-féle antiszemita llgával s már pedig tudvalévő, hogy Cuza és Jorga akinek kisebbségi intlmusa Brandsch, benső jő viszonyban vannak, sőt jövőbeni politikai egyetértésükről is tudnak a beavatottak,. Re f »meg JA Az erdélyi rom.kath.státus elleni hajszát magáévá tette a bukaresti kultuszminisztérium agy hivatalos nyilat kozata. A nyilatkozatot a hozzáfűzött azonos szövegű kommentárral együtt, áz összes 26-lki bukaresti reggeli lapok:Curentul, Cuvantul,Dimineata, Dreptatea közlik, de ismerteti a Keleti Újság 27 is, még pedig erősen felháborodva* A hivatalos nyilatkozat ugyanis megdöbbentő módon, ^sőt egészen szokatlan hangnemben "csalárd"eljárással vádolja a Státust".. A román la- ' pok névszerint nem nevezik meg, hogy a kultuszminisztérium résééről ki tette meg a nyilatkozatot, a Keleti Újság azonban már meg is nevezi Craolunescu lelkész kultuszminlszterl állam titkár személyében. A hivatalos közlemény a következőket tart ölmazaa *felvilágositásképen": - A közoktatásügyi minisztérium kérte az erdélyi bíróságokat, hogy hajtsák végre a telekkönyvekben a körülmények által megkövetelt helyreigazításokat mindazokra a változtatásokra és be jegyzésekre nézve\amelyeket csalárd módon eszközöltek eaekben 1898-tól kezdődőleg* természetesen ugy* hogy ez a helyreigazítás a törvényes keretek között történjék* Mailáth püspök tudomást szerezve erről.kérte a minisztériumot, hogy azonaal szüntesse be a telekkönyvek te lülvizsgálását: A minisztérium azt felelte^ hogy a csalárd telekkönyvi bevezetések törvényes-utón való helyreigazítása különálló dolog és semmiféle összefüggésben nem áll a római katholikus státusnak, mint autonóm és független intézménynek