Lapszemle, 1932. május
1932-05-27 [1385]
ját mindig követelte, de viszont éppen olyan Határozottan ellenzi az erőszakos revíziót. De hogy a békés revízió, melynek a népszövetségi paktum is ajtót nyitott, megvalósulhasson el kell törölni a Népszövetségnél az egyhangúság szabályát. Az uj francia kormánynak kellene ezt kezdeményeznie. A Déhats 25 élesen támadja William Martint, amiért ez egy régebbi cikkében védeni merészelte Stresemannt,a most közölt iratai kapcsán ellene és a német locarnoi politika őszintesége ellen emelt vádakkal szemben. A szocialista Populaire 25 közli azt a határozati javaslatot, melyet a Zürichben ülésezett szocialis_ta_ és_ szakszervezeti konferencia szavazott meg, s mely főleg s mely főleg a leszerelést sürgeti. H _3_e_l_p_o_l_ l_t_ _í _k_a_.__ Herrlot ujabb tanácskozást folytatott Lebrun köztársasági elnökkel valamint Tardieuvel és Flandinnal, akik tájékoztatták a radikális pár| vezérét s az uj kormány való§ szlnü elnökét a Tarüieu kormány által folytatott nemzetközi tárgyalásokról, közöttük a dunai tervről is,. - Paul Faure a szocialista Populaire 24-ben ugylátja, hogy a radikális pári. nem akar a szocialistákkal együttműködni, erre mutat az a ^ nagy hallgatás, mellyel a szocialista részről kifejtett programköveteléseket a radikálisok fogadták. Clemenceau szobrát leleplezték Parisban egy zártkörű ünnepség során, Talán nem véletlen, hogy az Oeuvre 24 meg már bejelenti, hogy Briand szobrának felállítása érdekében