Lapszemle, 1932. május
1932-05-27 [1385]
iről a sajtónak tett nyilatkozatát hozza az Avala nyomán a a Vreme és a Poli tika /23/. Görögország belső zavarai erősen foglalkoztatják a jugoszláv sajtót. Az Obzor /24/ athéni jelentést közöl, amely szerint/benyufto\?a a kormány lemon dását,amelyet legutóbbi parlamenti beszédében már bejelentett.A lemondás oka ^z államtisztviselők sztrájkja és az ellenzéki sajtó kíméletlen támadásai.Venizelos kijelentette, hogy az alkotmányban biztositott sajtószabadsággal az ellenzéki sajtó bűnös módon visszaélt,' cikkeivel ártott az ország érdekeinek ás aláásta a kormány tekintélyét, s miután képtelen a sajtószabadságot a tör vényhozás utján korlátozni,benyújtotta a kormány lemondását.A köztársasági elnőknek a kibontakozás céljából azt a tanácsot adta, hogy bizza meg a köztarsasági pártok vezéreinek egyikét koncentrációs kormány megalakításával oly feltétel mellett,hogy hajtson végre alkotmányreformot a sajtószabadság lényeges korlátozásával.Kétségtelen,hogy a kormányválságot az ország pénzügyi válsága idézte elő és valószínű,hogy Venizelos azért mondott le,hogy megnyissa az utat a koncentrációnak,amely diktátori felhatalmazást kapna,s elsősorban elrendelné a külföldi adóságok moratóriumát. A Vreme /24/ híradása szerint valószinü, hogy az uj kormány megalakítására Papanasztaziu fog megbizást kapni,akinek küldetését Venizelos is támogatná. A Politika /24/ arról értesül, hogy Venize- >. lost orvosai külföldi fürdőhelyre küldik,hogy kipihenje fáradalmait.A9 «j kormányban Gonatasz,Macedónia kormányzója,Plasztirasz tábornok és Kondilísz is tárcát fognak vállalni.Időközben a postások sztrájkjához a vasúti és a pénzügyi tisztviselők is csatlakoztak.Tartani kell az általános sztrájktól is.A vr suti sztrájk főként Bz ország északi részében dul,ahol a személyvonatok és a