Lapszemle, 1932. április
1932-04-21 [1384]
volt a a z áidékuk, hogy a kis entente ágyúinak ellenőrzése alá helyezse. Bu dapestet „Emlékeztet az olasz lap arra is, hogy a "Veoser" ciki?© előtt egy másik kis entente újság figyelmeztette a magyarokat hogy r.araij an ak nyugodtan, mert a szomszédok hadseregei a "ba^onettek hegyével még szűkebb határokat szabhatnak Magyarországnak* Mindenesetre jellemző és feltűnő a kisentente-sajtónak ez a hangja, különösen most, amikor minden állam; még Franciaország is, Jsezdi elismer ni > hogy a rilág kóros állapota azoknak a békeszerződéseknek a követkéz, mény*^ amelyek a háborús gyűlöletben születtek. Jelentőségteljes a ''Vecfar" f enyegetődzáso azért is, mert teljes ellentétben áll ^enos .jelentéseivel, aki nemz etközi fórumokon min dig mint a béis©mű megalkotója szerepel. A két különböző mentalitás közül a cseh hadügyminiszter lapjáé látszik igazinak. Hibája azonban ennek a mentálisnak, hogy nem számol a fenyegetések relat iv értékével és azzal, hogy az ágyuk sem tudják - még ha mes szehordók is - soha elnyomni &z igazság szavát•• A leszerelési konferencia fejleményeiről a mai lapok közlik j hogy a tegnapi vita során az angol j:avaslat a qualitativ leszerelés elve mellett szállt sikra, a jugoszláv javaslat pedig az ismert francia állásponthoz hasonlóen bizonyos fegyverek eltiltását csak azok nemzet közivé tételével kapcsolatban hajlandó elfogadni, G r& . mmm w mm olasz külügymini s zté r teljes mértékben csatlakozott az angol jav as lathoz.*. Az uj osztrák-jugoszláv clearingegyezményről a "^esti Napló" bácsi jelentést közSUAz uj egyezmény április 21-én lép életbe s e hiradás szerint az egyezmény értelmében a jövőben mindennemű kompenzációs ügyletek lebonyolítását megengedik és az üzletfelek közvetlenül egymás között is elszámolhatnak* A romái deficitről a "^esti Naplc" lenyomtatja a "Lupta"