Lapszemle, 1932. április

1932-04-18 [1384]

nül látja, hogy Amerika, "bár az ő képviselői részt vettek 'a jóvátételi kérdés eddigi szabályozásában, minőig azt af­fektálja, hogy neki semmi köze az európai ügyekhez.- pedig a valóság igenis az, hogy Amerikának érdekei veszélyezteté­se nélkül nem lehet elzárkóznia Európától, A legkívánatosabb az volna, ha Amerika összefogna Európával s legelőször ls segítene legyőzni Róma és Berlin ellenállását. Az amerikai do11ár hanyatlása miatt az amerikai sajtó az Echo 16 szerint Franciaországot,támad ja mintha ő okozná a dollár esését, pedig ez a- vád teljesen esztelen, hiszen az aranyalapon álló francia valutának csak árthatna, ha Amerika feladná az aranyalapot. Londonban Genfben és Ba­selben vannak azok a központok, ahol nem bíznak az aranyva­lutában és a dollárban.- A Petit párisién 16 ugyancsak visz­szautasitja az amerikai lapok vádaskodását, s azt fejtegeti, 10gy a spekuláció azért tudta kikezdeni a dollárt is, az áhfcö'i fontot játszva meg a dollárral szemben, mert bizonyos aggodalmak állnak fenn az amerikai pénzügyi helyzet és a költségvetés tárgyában. Egyes szükséges adók bevezetésének elutasítása, valamint a frontharcosok pénzügyi követelései azt az aggodalmat keltik, mintha Amerika inflációra készül­ne. A Petit Párisién cikkirőja, Bainvilie ezt nem hiszi,­A ivíatin 16 ugyancsak az amerikai költségvetési helyzetet teszi szóvá, helyteleníti a forgalmi adó bevezetésének el­utasítását s elitéli az amerikai parlamentet, amely nem akár­hogy meglátni, a deficit eltüntetése nélkül a dollárt katasztró-

Next

/
Oldalképek
Tartalom