Lapszemle, 1932. április

1932-04-16 [1384]

A Jaelga-holland tárgyalásokat, melyeket a Temps nemrég harangozott be, a Temps 12 brüsszeli cikke szerint bizonytalan iűőre elhalasztották. A spanyol köztársasági rezsim első évének kor­mányzati eseményeit foglalja össze a Temps 15, mely cikké­nek végén kiemeli, hogy a francia kormány súlyt helyezett arra, hogy az ifjú köztársaság iránt érzett nagy rokonszen­vét kifejezze többek között azzal is, hogy a Foch cirkálót Valenciába . küldte, a nemrég ott időzött spanyol köztársasá­gi elnök üdvözlésére, 9_§..1_2_2_l_i ,t­i_k­a_ i Herriot lyoni beszédét, melyben alaposan megté­pázta a kormány küi és belpolitikáját valamint pénzügyi po­litikáját, a kormány nem hagyhatta sokáig szónélkül s Bouen­ben Reynaud Igazságügyminiszter sietett rá válaszolni A miniszter beszéde_röviden ebben foglalható össze: Minden amit a kormány és a mögötte álló többség csinált, csak jó volt. Ellenben ha_a baloldali_kartel kerülne hatalomra, Franciaország kikerülhetetlenül gazdasági és pénzügyi ka­tasztrófába_zuhannao A miniszter ezzel elővette tehát a jobboldalnak azt a kipróbált s eddig bevált jelszavát, mely az utóbbi években elgáncsolt minden baloldali orientációjú kormányalakítási kísérletet is. Beszédében azt mondottá, hogy a Franciaországba iíányulő nagy arahybeözörilés bizo­nyltja, mennyire becsüli a külföld a mai kormányzatot. Igaz, hogy ez az arany tömeg nem telepedett végleg le Franciaország-

Next

/
Oldalképek
Tartalom