Lapszemle, 1932. április

1932-04-14 [1384]

néppárt vezérét győzelemre segítsék.- A Berl. Tagebl. /12-173/ Hugen­berg hannoveri beszédéből kiemeli azokat a részeket, amelyek a Hugen­berg és Hitler közötti ellentétekre vonatkoznak. Eszerint Hugenoerg merő hazugságnak mondotta azt a nemzeti szocialista körökben terjesz­tett hirt, hogy ő a birodalmi kancellári állást követelte volna magá­nak a tárgyalások folyamán. A német néppárt választási felhívását a DAZ. /13-169/ ismer­teti. Ez a felhívás is azt mondja, hogy az április 24-iki poroszorszá gi választásokra leszámolást kell hozniok a poroszországi weimari koalíció pártjaival. A porosz országgyűlés április lü-én tartott rendkívüli illé­sén elfogadta a koaliclós pártoknak a házszabályok módosítására irá­nyuló azt a javaslatát, amely a miniszterelnöknek az országgyűlés által való megválasztását abszolút többségtől teszi függővé. Ebből az alkalomból a weimari koalició pártjai majdnem teljes számban, a DAZ. /13-169/ szerint 99 százalékig vettek részt az ülésen, mig a nemzeti ellenzék jelen volt ugyan, de tartózkodott a szavazástól. A DAZ. /13-169/ valamint a Deutsche' Tagesztg. /13-103/ és a Kreuz Ztg. /13-102/ puccsszerű "sibolásnak" t nevezik ezt az eljárást és ki­emelik, hogy arra a fenyegető leszámolástól való félelem késztette őket. Az elfogadott módosítás lehetővé teszi Braun kormányának, ho^ abban az esetben, ha a nemzeti pártok nem nyerik el az abszolút több­séget, továbbra is kormányon maradhasson, mert a Berl- Tagebl, /VÁ­176/ sem tartja valószínűnek, hogy a kommunisták a fascizmust támogat­nák a porosz miniszterelnök megválasztásánál. A Voss- Ztg. /12-176/ a porosz választási törvény 35. szaka­szának módosításáról ad hirt, amely szerint a jelölólv aláíróinak jo­gában áll a választás után többségi határozattal megváltoztatni az

Next

/
Oldalképek
Tartalom