Lapszemle, 1932. április
1932-04-08 [1384]
los körökből származó információkra, amelyek szerint ottani körökben kategorikusan kijelentik, hogy nem helyeznek különösebb súlyt a francia sajtó fantasztikusnál fantasztikusabb kombinációlra és ezt a felfogást juttatja kifejezésre a Morning Postnak egyik nyilvánvalóan sugalmazott cikke is, amely kiemeli, hogy az előzetes francia-angol eszmecserén sem egyik., sem másik részről kötelező nyilatkozat vagy Ígéret nem hangzott el, A londoni négyes tanácskozás jelentőségével vogialkozlk a Popolo d'Italla /6/ vezércikkében a lap külpolitikai szerkesztője, aki siet megállapítani", hogy a francia-angol kettős eszmecsere tulaj donképen semmit sem változtatott azon a helyzeten, amely eddig és most is a legtöbb fejtörést okozza, Ezután felveti a kérdést, vájjon egyáltalában szükség volt-e erre a bevezető eszmecserére és azt válaszolja, hogy bizonyos szempontokból nézve a dolgot ez nagyon ls opportunus volt, mert ha mást nem is, azt bizonyltja, hogy lehetetlen bizonyos problémákat megoldani ugy, hogy a megoldás mikéntjét két hatalom többé-kevésbbé baráti lepaktálásának megfelelően irányítják, A londoni francia-angol találkozásból még nyilvánvalóbban leszürődik ama szükségesség megismerése, hogy a helyzetet komolyan kell venni és sürgős intézkedéseket tenni, de természetesen az összes érdekelt hatalmak egyetértésével és mindama kormányok bevonásával,amelyek e problémánál érdekelve vannak Ez igy tulaj donképen igazolja az olasz felfogást, amely az összes érdekeltek közös megállapodására helyezi a súlyt. Bebizonyosodott, hogy ezt a müveletet sem lenét elintézni Lendonban egyedül, hanem az akciót folytatni kell és kiszélesíteni és az érdekeltek uevonásával kell a megoldást létrehozni, mert különben az eredmény megint csak a tehetetlenség szégyenteljes és sajnálatraméltó beismerése lesz.