Lapszemle, 1932. április

1932-04-30 [1384]

A G_er^an_i_a_ A8-118/ J^aöj3j3_ég_e_J$Jj£}kpz&}p&n_iíiftSSfii.A ^&J&í&XXíy^^ és kijelenti, hogy amióta a Germanla a mostani tulajdonosok kezeiben van, válto­zatlanul az alapitők hagyományaihoz hiven vezették azt tovább, akik a lapot annak idején mint a Német centrumpárt fővárosi köz­ponti orgánumát létesítették Ebben a magatartásban természetesen a jövőben sem fog változás történni Buhla dr. főszerkesztő, aki egy súlyos baleset következtében már hónapok óta nem irányíthatta a lapot, hosszabb szabadságának lejárta és szerződésének vége után nem fog többé visszatérni állásába AZ állás betöltéséről még nem történt döntés, Á Bayer, Kur. A8-119/ értesülése szerint Buhla dr. utódjául Grieser eddigi helyettes főszerkesztőt emiitik* Kzzel a változással még más figyelemreméltó változások is összefüggnek., így mint hírlik a Köln. Volksztg. eddigi berlini képviselője ürth, főszerkesztő a rádió szikratávíró szolgálatának vezetését fogja át­venni, inig annak eddigi vezetője Reuscher főszerkesztő, a Berl. Tagebi. helyettes főszerkesztője lesz, A Kreuz z.tg. A9-118/ azt tartja, hogy a Germanla kladócégének cáfolata nem hat egészen meg­győzően, mert egyáltalán nem érinti a politikai irány esetleges meg­változtatásának kérdését, A VOSS ztg A8-*Í04/ a nyilatkozatot nem tartja cáfolatnak, hanem ama feltételezés elővigyázatosan formula­zott megerősítésének, hogy von Papén fel akarja oldani a Germania és a centrumpárt közötti szoros kapcsolatot, hogy a jobboldali katho llkusok politikáját képviselje Magyarországról "Ungarns Aüsage an Tardieu' felírással a Voss, ztg.« A8-^04 eudapesti sajfittávirata röviden ismerteti Bethlen gróf volt minisz­terelnöknek a képviselőház pénzügyi Dlzottságáűan a külügyi költség­vetés tárgyalása alkalmával tartott beszédét, valamint Walko külügy­miniszternek az egységes valuta, valamint a dunai államok nemzetközi kölcsönének egyetemleges garantálásának Magyarország által való el­utasításáról szóló kijelentéseit. Magyarország azonban minden olyan megoldáshoz hozzájárulna, amely kereskedelmének méreteit kitoőviti

Next

/
Oldalképek
Tartalom