Lapszemle, 1932. április
1932-04-02 [1384]
A dunai terv ügyében folytatandó angol-francia tanácskozásokról a francia külügyminisztérium kommünikét tett közzé, mely bejelenti, hogy Tardieu vasárnap Londonba utazik Flanclin pénzügyminiszterrel együtt, az angol kormánynak még március elején tett meghívásának megfelelően. Ami a dunai terv ügyében tartandó négyes nagyhatalmi konferenciát illeti, ennek időpontját még nem tűzték ki. Tardieu az angol kormány március £2-1 levelére 24-én már'közölte, az angol kormánnyal, hogy a konferencia tervéhez'hozzájárul. Ez a hozzájárulás annál inkább is kétségtelen volt, mivel már a március 2-i francia memorandum is Javasolta, hogy előbb a négy nagyhatalom egyezzen meg egymással a középeurópai államoknoz intézendő felhívás tárgyában A Temps 31 vezércikkében elégtétellel állap ltja — ,., meg, hogy ez a kommüniké teljesen tisztázza a helyzetet, nevezetesen azt, hogy az angol francia tanácskozás függet- . len a jövendő négyes konferenciától, s egyszersmind véget gj I vet azoknak a tendenciózus híradásoknak, amelyek arról szóltak, hogy a francia-angol tanácskozások"terve meghiúsult, s hogy Franciaország a közel jövőben tartandó konferenciákon teljesen izolálva lesz. A Temps különben méltatlankodva lát^ ja, hogy bizonyos kötök a dunai -tervben még-mindig francia t • politikai manővert látnak, i: s6t azt is állítják, hogy a Tar' y v. ' . * •." 1 j *'"*• T *Ü! " • *,'•>-? f••' tvét* * *.*. '•' '• ; ; a* 1 • • « " "••»• - •> < ' -• ar*^ 4 diue-MacDonald találkozót francia részről azért szorgalmazták, hogy elejét vegyék Franciaország politikai elszigetelésének A Daily Telegraph és a Daily Koraid különösén franciáéilen-ss