Lapszemle, 1932. március
1932-03-21 [1383]
Dana Németországot, a középső Dana Ausztriát, Magyarországot és Csehszlovákiát, az alső Duna pedig Jugoszlávlát és Romániát érinti,, Hangsúlyozom, hegy a felsorolt államok között kettő sincsen,, amely szövetségbe tömörülve megalkotná a dunavőlgyi egységet és gazdasági szövetséget * Minden egyes állam érdekellentétben áll egymással Még két állam sem szövetkezhet egymással, mert gazdasági érdőkeik homlokegyenest ellenkeznek és sértik egymást* A második fontos tényeső amely hátráltatja a gazdasági egység megteremtését, a közös lélekbeli és érzésbeli alap teljes hiánya Románia a maga részéről kész áldozatot vállalni: mindent el fog követni„ hogy egy középeuropai egység megalakuljon ugy azonban, hogy ez nem érintheti a békeszerződések pontjait és a .nemzeti'jogokat Ha Így mégis sikerül megteremteni a Dunaszövetséget # ezért Tardleut illeti a dicsőség, hogy létrehozott egy olyar gazdasági csoportosítást, melynek a megvalósítása az én vélt: menyem szerint lehetetlen," A magyar-rónán p^rjta^n^ljifti tfr^l Qhiea nyilatkozatáról, melyet a Slebo D*Tageblattból a szemle minap szőszerint közölt* ma ugyanezen szász lap alapján főhelyen ftoz za az UnlverSul 17* Románia _.d e v i za k o r 1 át o z ás a tárgyában a félhiv üt a los Cuvantul 18 a Banca Nationala mellett felállított kom penzációs pénztár hivatalos kommünikéjét közli, mely cáfol ja azt a hirt, mintha az intézkedést csakis Magyarországgal szemben foganatosították volna Hangsúlyozza a komünlké. hogy a korlátozás Magyarországon kivül ugyanúgy vonatkozik