Lapszemle, 1932. március

1932-03-21 [1383]

Március. 17.-21.-1 lapok Belpolitika A^g„örög l . 1 kat i h,Qlikas és görög jseJdKl román.egyházak S&X&Sllésere _akció inűüll* mint röviden agyán, de nagy szén­záclóként jelentik az Adeverul 17, curentul y Universül IS és Brassói kapok 20* A Hunyad-megyei két román felekezet alsí papsága kezdeményezte az akciót egy manifesztum alakjában kongresszus összehívását kérve ebből a célból március 25~érs Balézsfalvára. A tervbevett rom£n legfelsőbb gazdasági tanácsod a magyar 3g~as^bizottság mintájára, hozzák,létre az Ellenzék 20 szerint* Bár a kormány mellett már működik egy u*n<, gaz­dasági tanács, egy ilyen ujabb tanács létesítésének tervét minap már említette a szemle* Közelebbi részletként még most is csak annyi ismeretes általánosságban, hogy minden gazda­sági és pénzügyi kérdésben kikérendő lesz ennek az uj szer­vezetnek a véleménye.^ IErd^járMél£_le_rve^ livő_erdők_JsszeyjLB a Brassói Lapok 19 jelenti. Hogy vájjon nem &z agrárreformhoz hasonlóan a kisebbségek ellen Irányuló ujabb kisajátításról van-e sző, az nem tű­nik ki a jelentésből. Az ötletet a központi Autonóm Erdő­pénztár helyettes vezérigazgatója. Pétre Joaa vetette fel egy tanulmányban Megállapítja, hogy az illetékes tényezők

Next

/
Oldalképek
Tartalom