Lapszemle, 1932. március

1932-03-16 [1383]

kérdések elintézése után azonnal napirendre kerül a választójogi reform. Kormánykörökben, irja a lap, azt hangoztatják, hogy P parla­ment elnapolására azért volt szükség, mert az obstrukció lehetetlen né tette a munkát, kz ellenzék szerint azonban a hirtelen elnapolár azért törtónt, mert a kormány igy ak* r ja megakadályozni, hogy r^il­vánosan per traktál tassanak azok a súlyos visszaélések, melyek a Bethlen rezsim alatt történtek, á Monitor kiterjed a korrupció meg­fékezését célzó összeférhetetlenségi javaslattervre is, amelynek főbb pontjait ismerteti. A jugoszláv kereskedelmi delegációnak római útjáról tudósit a Tíev.'-York Times /z/ t a belgrádi sajtóhangokból arra következtetve, - laivejl -----­hogy/Jugoszlávia egyik legfontosabb piaca az olasz exportnak, mégis csak közeledés fog történni a politikailag egymóssal szemben­álló két ország között„ A Times kiemeli, hogy a belgrádi sajtó odáig megy, hogy egy adriai preferenciáli3 egyezménynek a lehetősé gét is felveti a fiománia aranykutatási terveiről a Monitor /l/ hosszabb dóvái keltezésű cikket ir, amelyben kifejti, hogy a primitiv és "a rany " elhagyatott erdélyi / £anyák termelőképességét körülbelül évi 10„üCD kgr„~ra becsülik, ami lehetővé tenné, hogy Románia megduplázza a jelenleg tul szűkre szabott papírpénzének forgalmát,

Next

/
Oldalképek
Tartalom