Lapszemle, 1932. március

1932-03-12 [1383]

főbb mozzanatairól, valamint az egyes államok delegációinak állásfog­lalásáról és javaslatairól- Kifejtette továbbá a csehszlovák nyilat­kozat fő elveit hangoztatva, hogy Csehszlovákia hajlandónak nyilatko­zott, hogy a szárazföldi hadseregben való tényleges katonai szolgá­lat idejét csökkentse és f ontol óra veszi - a t öbb i állam mal egye t ér ••­tésben ~ a katonai kiadások csökkentósét a Viskovszky azután a tárcá­ja költségvetésében való megtakarításokról beszélt és hangsúlyozta, hogy az 1932. évi költségvetés felső határa /1309 millió korona/ több mint 67 jS-al csökkent az 1922. évi maximummal szemben, amely év­ben a költségvetési összeg 3108 korona volt, Ami a katonai szolgá­lat idejének csökkentését illeti, a miniszter ismételten kijelentet­te, hogy a katonai szolgálati idő csökkentésére való előkészületet nagyrészükben már befejeződtek, de sajnos továbbszolgáló altisztek száma még mindig kevés és igy ninc3 teljesítve a szolgálati idő meg­rövidítésének egyik fontos előfeltétele Végül a miniszter ismortet te azokat az intézkedéseket, melyek a katonaöngyilkosságok hathatós megekacályozására történtek /Venkov /ll/ A csehszlovák-magyar államlés etnikai határokról tartott előadást Granatier Antal a pozsonyi sovinista szlovák liga titkára a kisebbség% kérdések tanulmányozására alakult csehszlovák társaság ülésén. Előadásában hangoztatta; hogy Szlovenszkónak a ösallóközön kivül 248 község 23"? 488 lakossal jutott, akiket magya­roknak lehet tekinteni, ezzel szemben Magyarországon szorosan a köz­társaság határai mellett 215 község van 37é.469 szlovák lakossal,, noha ezeknek nagy részét megmagyarösitották^ V^gül hangoztatta Gra­natier, hogy a trianoni h at ár ok meg v áltoztatása v agy Jciigazitása Ma­gyaro rszág j avára egyóltal_án yfasagg nem indokolt, ha azonban egykor a revizióra kerülne sor, akkor a csehszlovák köztársaságnak követel­nie kellene három helyen a határkiigazitást és pedig az Ipoly és

Next

/
Oldalképek
Tartalom