Lapszemle, 1932. március

1932-03-12 [1383]

megmondani, hogy milyen árfolyamon stabilizálják a font sterlinget, de az "bizonyos , hogy Anglia előbb-utóbb visszatér az aranyalapra A legközelebbi nesazetközi agrárértekezletet 'Budapesten tart ják meg. A "Pesti Napló* párisi jelentése szerint De Vaugué marquis a nemzetközi mezőgazdasági bizotts ág párisi döntését közölte a saj­tóval, amely szerint a legközelebbi nemzetközi értekezletet a magyar kormány meghívására 1034-ben Budapesten tartják meg-­Apponyi Albert grófot a Népszövetség közgyűlése a japán-ki­nai konfliktussal foglalkozó idŐkStti bizottságba beválasztotta. Ma­gyarországon kivül képviseletet kap a bizottságban SVáj0, Csehszlo­vákia, Kolumbia, Portugália és Svédország A lapok genfi jelentése szerint a Népszövetség részéről elsőiaben éri Magyarországot ilyen határozott megbecsülés A most megválasztott időközi bizottság már a jövő héten összeül.* Briand temetése napján a magyar sajtóban Briand világtör­ténelmi egyéniségét a "pester Lloyd" vezető helyén Apponyi Albert gr* méltatja s arra & konklúzióra jut, hogy mórlegelve Bri and béke politi kaját halála nemesek Irsnciaor szagnak, hanem az egész emberi civili­zációnak veszt ess ége Walko Lajos külügyminiszter Briand temetésén való részvéte­léről, ma röTid párisi hijft közölnek a lapok, amely szerint a magyar külügyminiszter pénteké-'n már Parisba érkezett-Egyébként a paris i ma­gyar követség koszorúit- tett a magyar kormány nevében Briand r avat a­iára., A német elnökválasztás előesté jön ma az»£sti KUrir" és a "Pesti Hírlap" vezércikkben fogíalkozik'fíi tíer és'híj^nbűrg"mérkőzé­sével és a "Pesti Hirlap" azoisfclan kiméietlenséggel teljesen lebeosü li Hitler egyéniségét,' amely véleménye szeri ut tákolról sem mérhet 6 MussoUai népvezéri. méreteihez és nagyságához. Majd mérlegelve az

Next

/
Oldalképek
Tartalom